Gyilkolt a tömegoszlató gránát Franciaországban

Nehezen csillapul a felháborodás Franciaországban, mióta kiderült, hogy egy 21 éves fiatalember rendőri túlkapás miatt vesztette életét október 26-án, a sivensi erdőnél, ahol három éve nem lankad egy víztározó építése elleni tiltakozás. A nyomozás első eredményei igazolni látszanak a gyanút, hogy a hatóságok 48 órán át leplezték a tényeket, sőt, inkább a környezetvédőket okolták a tragédiáért, amelyért egyelőre senki nem vállalja a politikai felelősséget.

A sivensi erdő Toulouse városától észak-keletre, Tarn megyében található, és nyár végétől, amikor némileg szabálytalanul – a procedúra rendes menetét felgyorsítva – vágattak ki több hektárnyi erdőt a tervezett víztározó építéséhez, a terület rendszeres és durva konfliktusok színhelyévé vált a munkálatokat akadályozni próbáló környezetvédők és a „rend őrei” között. A hamarosan végképp elmérgesedő szituáció, helyi jelentőségén túlnőve, a szocialista kormánnyal szembeni ellenállás egyik gócpontjává lépett elő. Talán ennek is köszönhetően október 25-én, szombaton mintegy ötezer támogató kereste fel az ún. védelmi zónát (Zone à défendre, ZAD), hogy támogatásáról biztosítsa a terepet tavaly október óta „elfoglaló” tiltakozókat.

A szombati nap egészen estig jó hangulatban és incidensek nélkül zajlott, este kilenctől fordultak komolyabbra a tar terület egyik szögletében felsorakozó rendvédelmiekkel az összecsapások, amelyben a szemtanúk szerint a Molotov-koktélokból és más pirotechnikai eszközökből lassan kifogyó zadisták – a jelenlévő tömeghez képest egy jóval kisebb csoport – főleg köveket és földdarabokat használtak. A katonai kötelékbe tartozó csendőrök, illetve rohamrendőrök, akiket egy árok és egy rács is elválasztott az ellenféltől, több kilónyi oszlató eszközt használtak fel aznap éjjel, és mintegy 40 ún. támadó gránátot. Egy ilyen – a szabályzat szerint csak tisztek által és közvetlen veszély esetén, speciális elővigyázatossággal alkalmazható eszköz – találhatta el a helyszínre valamivel korábban, kíváncsiságból és fegyvertelenül érkező Rémi Fraisse-t.

A 21 éves egyetemista, akit ismerősei nem különösebben militáns, és végképp nem erőszakos környezetvédőként jellemeznek, elsősorban kutatásainak tárgya, egy sárga vadvirág miatt jött aznap a Tarnba. Barátnője úgy emlékszik, a „balhé” helyszínére barátaik hívására mentek át késő éjjel. Még sosem láttak ilyesmit, és a srác felháborodva reagált a látottakra, majd ő is belevetette magát a küzdelembe. Hajnali 2 óra tájban – a csendőrök csütörtök este kiszivárgott vallomása alapján – „J. tiszt” egy 4-5 fős csoport irányába hajított egy gránátot, amely becsapódásakor kiszakította Rémi Fraisse hátának felső részét; az orvosi szakvélemény szerint azonnal meghalt.

Földre zuhant testét néhány perccel később „kimenekítették” a csendőrök, és bár néhány óra múlva (egy azóta titokban tartott) boncolás igazolta, hogy halálát a robbanás okozta, a másnap délben kiadott közlemény csak annyit említ: „egy férfitestre bukkantak”. Az oszlató gránátok használatát hétfőn felfüggesztő belügyminiszter azóta sem ismerte el a halál pontos körülményeit. Épp ellenkezőleg, a következő napokban a hatóságok töredékes verziókkal álltak elő, azt az érzetet keltve, hogy a fiatalember az aktivisták „kemény magjához” tartozhatott, esetleg robbanó anyag lapult a hátizsákjában. Csak a hét végére vált egyértelművé, hogy a kommunikáció elterelő céllal zajlott; Rémi Fraisse szülei, akik múlt péntekig nem is láthatták fiuk holttestét, az eljárás nyomán feljelentést tettek halált okozó testi sértésért.

Egy túlméretezett és elhibázott konstrukció

A tervezett víztározó célja a nyáron egyre súlyosbodó szárazsággal küzdő terület vízellátásának megoldása lett volna – a 12,5 m magas és 315 m széles gát által létrehozott, 42 hektáron elterülő víztározó elsősorban a helyi szántóföldek öntözését segítené. Két nappal a tragédia után került nyilvánosságra a környezetvédelmi minisztérium által szeptemberben rendelt elemzés konklúziója, amely a gát ellenzőinek véleményét több ponton is igazolta.

A szakértők szerint az elhibázott, és előnyösebb alternatívákat mellőző koncepció szükségtelenül túltervezte a létesítményt, amely nagyjából 30 gazda érdekeit szolgálná csak. A Zöldek és a két kisebb baloldali párt által is támogatott ellenzők a közpénzből finanszírozott magánérdek és a döntéshozatal során felmerült összeférhetetlenségi gondok mellett, egy áldozatul eső, 13 hektáros lápos terület és ennek majd 100 védett növény- és állatfaja miatt sem rokonszenveztek a tervekkel. Ezekről egyébként a vétójoggal nem rendelkező helyi és országos természetvédelmi hatóság is negatív véleménnyel volt.

További kételyeket ébreszt, hogy a 8,4 milliós állami beruházás évente további 340 ezer eurós kiadást jelent majd az adófizetők számára, miközben a terület és egész Dél-Franciaország vízgondjai, a már tudományosan is bizonyított klímaváltozás okán hosszú távú átalakításokat és átfogó reformokat kívánnának, ahogy már egy 2012-es minisztériumi tanulmány is leszögezte. A sivensi gát épp ellenkezőleg, ökológiai szempontból zsákutcát építhet, miközben ad hoc gazdasági és politikai igényeket látszik kielégíteni, és a tervezése során elkövetett hibák és gondatlanság, a bevetett kiskapuk még hozhatnak kellemetlen meglepetéseket – egyáltalán nem biztos pl., hogy a 30%-os uniós támogatás feltételeit kielégíti a projekt.

E problémák ellenére is a helyi termelők közül többen utolsó esélyként reménykednek a víztározóban, miközben a zadistákkal és az őket támogató kollégáikkal viszonyuk végletesen megromlott. Kölcsönös vádaskodás, félelem és fenyegetések, vagy azok legendái jellemzik az olykor pattanásig feszült légkört. Miközben a kb. 200 megyei termelő közül többen részt vettek a ZAD őrzésében és a szeptember elején végbement erdőirtás óta sokasodó és változatos tiltakozó akciókban, tüntetésekben, éhségsztrájkokban, épületfoglalásokban – a kedvezményezettek épp ellenkezőleg, a radikalizálódó csendőrség oldalán szálltak be a küzdelembe, így pl. a Facebookon is meghirdetett „hajtóvadászatot” rendeztek, botokkal felfegyverkezve a zadisták ellen. Ahogy egy helyi zöld képviselő fogalmaz: „csoda, hogy csak Rémi Fraisse esett áldozatul. A rend őrei azt az utasítást kapták, hogy tegyenek kárt, és ők teljesítették a parancsot.”

 

Politikai küzdelmek a Nagy Értelmetlen Projektekért

Valószínűnek látszik a feltételezés, hogy a helyzet azért fajulhatott el ennyire, mert a kormány mindenáron szerette volna elkerülni egy újabb Notre-Dame-des-Landes kialakulását. Az ország bal felső csücskében, Nantes közelében fekvő területen már hosszú évek óta tart az egyre népszerűbb ellenállás egy másik „Nagy Értelmetlen Projektnek” minősített beruházás, ezúttal egy reptér építése ellen. Akárcsak Tarn megyében, itt is egy ártéri, vizenyős zóna és számos védett állat- és növényfaj élőhelye került veszélybe az építkezésekkel, melyekről még a tavasszal leköszönt szocialista kormányfő polgármestersége idején döntött az önkormányzat. Hiába a 2012-es szocialista hatalomátvétel óta csak intenzívebbé vált ellenállás, az azóta sokasodó ellenérvek és a párton belül is erősödő kritikák, a kormány ma sem mondott le a reptér megépítéséről, bár a munkálatokat felfüggesztették.

Ugyanez történt múlt pénteken a Tarnban: az újabb konzultációt hirdető környezetvédelmi miniszter néhány megjegyzését leszámítva ma sem tapasztalható önkritika a sivensi gát körüli döntésekkel kapcsolatban. Sőt empátia is alig az emberi és polgári jogokra amúgy oly szívesen büszke állam képviselői részéről. Tovább bonyolítja a politikai hangulatot, hogy míg a jobboldal kevéssé kritizálta a szocialista párt autoriter jobb szárnyát képviselő és a belügyi tárca éléről tavasszal nagy meglepetésre kormányfőnek jelölt Manuel Valls „keménykezű” döntéseit, baloldalon és a párton belül nehezen leplezhető a keserűség. A Notre-Dame-des-Landes „ellenállóit” egykor „cisztának” minősítő kormányfő nyilvánvaló megvetéssel kezeli a számára ellenszenves társadalmi mozgalmakat, és akárcsak a napokban a jobboldali médiában felerősödött retorika, a kisebbség erőszakos megnyilvánulásaival diszkvalifikálná a tiltakozók jóval szélesebb csoportjait.

A szocialista párttagság és tisztviselők számára, pláne, ha tartják valamire történelmi hagyományaikat vagy ha esetleg maguk is aktivistáskodtak egyszer, különösen csenghetnek a regionális önkormányzat szocialista elnökének szavai, aki a dráma után néhány nappal kijelentette:  ”egy dolog meghalni az eszméinkért, de mégiscsak inkább hülyeség és idiotizmus”. A miniszterelnök továbbra is tartja magát ahhoz, hogy a sajnálatos történések ellenére is büszke a csend- és rendőrség munkájára; és minden erőszak elfogadhatatlan… az állampolgárok részéről; valamint az utóbbiak még feltehetően nem értették meg, miért van szükség az efféle projektekre, ezért jobban kell nekik elmagyarázni.

Halálos fegyverek a társadalmi vita helyett  

Eközben október 27-étől vasárnapig közel száz településen tartottak megemlékezéseket, és múlt szerdán újra erőszakba torkollt 2 tüntetés, bár kiderült, hogy a „törő-zúzó vandálok” között akadt néhány álruhás rendőr is, egyelőre ismeretlen stratégiai céllal. (Nantes-ban újfent szélsőségessé fajult a helyzet, egy helyi szájt félórás videóján nemcsak a sérülteket láthatjuk, de azt is, hogyan inzultálják a „vandálnak” öltözött rendőrök olykor a járókelőket, néhányuk halálfejes maszkban a Call of Duty játák ihletésére. Vagy azt, hogyan skandálja a tömeg a rohamrendőrök sorfalával szemben: „Gyilkosok! Gyilkosok!”.) Párizsban a múlt hétvégén ismét betiltottak egy megmozdulást, ami a renitensek tömeges letartóztatásával végződött – az őrizetbe vettek tucatjai Rémi Fraisse-ként mutatkoztak be. Most csütörtökön újabb tiltakozási hullám indult a fővárosban: 29 gimnáziumot foglaltak el a diákok, hogy fellépjenek a rendőri erőszak ellen.

A sivensi tragédia komolyabb politikai dilemmákat is felvet, amelyekre a kormányzó erők és az államhatalom részéről egyelőre senki sem utalt az elmúlt tíz nap intenzív vitáiban. Első körben sokan sürgetik az ún. nem letális fegyverek – a szóban forgó gránátok mellett a flashball és a taser – használatának felülvizsgálatát. Franciaországban mindhárom eszköz évente több súlyos és gyakran maradandó sérülést okoz, és már mindhárom ölt is.

Ide kapcsolódik az állam erőszak-monopólium témája: egy demokratikus berendezkedésű országban hol húzódnak azok a határok, ahol az állam még legitimen alkalmaz erőszakot, és kinek a felelőssége, ha a rendvédelmi szervek fellépése még több erőszakot generál? A konkrét esetben valószínűsíthető, hogy a hatóságok a csendőrök által következetesen alkalmazott vegzálás, verbális és fizikai zaklatás, inzultálás és nyílt, olykor kockázatos erőszak révén próbálták elrettenteni a tiltakozókat. Az egységek kezelése is erre utal – a szombat este kivezényelt erőket a korábban elszenvedett sérülések miatt néhány tanú szerint személyes indulat is fűthette.

Végezetül pedig, a szocialista kormány eddigi gyakorlatát is látva, adódik a kérdés, hova vezet az ellentétes politikai vélemények kriminalizációja? Épp a múlt héten került sor az ún „1000 tehén farm” perére – amiről itt is írtunk korábban:

Befellegzett a nagyipari mezőgazdasági modellnek?

Idén május 28-án a Confédération Paysanne francia szakszervezet 35 tagja behatolt az északi Somme megye területén az „1000 tehén farmja” néven ismert, épülőben lévő gazdaság területére, és a már felszerelt gépsorokból több alkatrészt eltávolítottak. Korábbi tiltakozó akcióik után így kívánták felhívni a figyelmet arra…

Az intenzív állattenyésztés állami támogatása ellen tiltakozó Confédération Paysanne tagjait, akik az elhozott alkatrészeket átadták a mezőgazdasági miniszternek, 2-5 hónap felfüggesztett börtönre ítélték (plusz 300 eurós bírságra ítélték, amennyiben megtagadták a DNS-mintavételt); az amiens-i tárgyalás napjára több ezer támogató érkezett a helyszínre. A szervezet meglátása az, hogy egy hasonló működésű „tehénüzemben” (az állatok felnőtt életüket a falak között töltik – Franciaországban ez az első hasonló méretű és működésű létesítmény) a tej másodlagos termék; a gazdasági konstrukció motorja ugyanis a jelentős uniós támogatáson alapuló biogáz termesztés.

Az így olcsóbban és kisebb munkaerő-ráfordítással termelt tej a farm fejlesztői szerint versenyképes áru lehet Európában, ahol jövő áprilistól megszűnnek az országokra lebontott tejkvóták, a szektor egyik utolsó regulációs eszköze. Azaz a magasabb árakkal dolgozó kistermelők életesélyei jelentősen csökkenek– mondja a Confédération, és hozzáteszik: nem lehet hosszútávon ökológiailag fenntarthatatlan modellekre építkezni, még akkor sem, ha a mai uniós támogatási rendszer részben ezeket promotálja. Széleskörű társadalmi vitára lenne szükség ahhoz, hogy közös döntések szülessenek mit és miért, milyen körülmények között érdemes termelni, mi alkalmas közpénzből való támogatásra, és ez hogyan biztosíthatja a szakma évtizedek óta fogyóban lévő tagságának fennmaradását és boldogulását.

A per során érdekes fénytörésben jelent meg az erőszak és a demokrácia problémaköre. A farm tulajdonosa szerint a Confédération tagjai alkalmaztak elfogadhatatlan erőszakot, amikor „szétzúzták” a gépeit, az aktivisták pedig a rendőrség által alkalmazott, veszélyes gonosztevőknek járó módszereken lepődtek meg. A törvényes lehetőségeket kiaknázták, bár 3 folyamatban lévő fellebbezésük ellenére indult meg szeptemberben a termelés; az üzembe pedig akkor hatoltak be, szerintük erőszak nélkül és arcukat vállalva, amikor a politikai döntéshozatal legmagasabb szintjén is válasz nélkül maradtak petícióik. Demokratikus eszközeik nem jártak eredménnyel, és éppen arra szerették volna felhívni a figyelmet, hogy ha a törvények lehetővé tesznek hasonló konstrukciókat, akkor a törvényeket kell megváltoztatni.

5 hónap felfüggesztettre ítélt szóvivőjük szerint a bíróság különös gyorsasággal hozott ítélete azt sugallja, a szakszervezeti militancia nem legitim. A legitimáció ugyanakkor egy sokváltozós egyenlet: ha ma Franciaországban társadalmi konszenzus védi a génmódosított növénytermesztés tilalmát, abban döntő szerepe lehetett a Conf’ egykor komoly kockázatot vállaló tagjainak, akik egykor a GMO-termények megsemmisítésétől sem riadtak vissza.

Hasonló szempontokat veti fel a sivensi tragédia nyomán ma némileg kiszélesedő vita – Rémi Fraisse haláláig csak a militáns média számolt be a helyi eseményekről és a konfliktus különféle aspektusairól, a mainstream és pl. a nagy napilapok ingerküszöbét az sem igazán érte el, amikor a szeptember elejétől drasztikusan romló helyzetben az erőszak nyilvánvalóan új minőséget kapott. Azaz a sajtó kritikai erejére, az információ hatalmára korántsem támaszkodhattak a projekt ellen mozgósítók, noha a gát építése és a politikai döntéshozatal folyamata objektív okokból is kritizálható. Múlt hét elején a rendőri felelősséget elsőként egy „zöld portál” pendítette meg, csütörtökön délután pedig az oknyomozásairól híres Médiapart tette közzé a nyomozás első eredményeit, megerősítve a kormány ellen eddig elhangzott vádakat.

Az erőszak állami monopóliumának korlátai kontra „Zöld dzsihád”

Mit tehet az állampolgár, ha egy társadalmi kárt okozó döntést törvények és politikai döntések betonoznak be? Hogyan ítélheti meg a kérdést vagy egy lokális probléma mégoly súlyos következményeit az egyre centralizáltabb és tán nem is oly független médiára utalt közvélemény? Végezetül pedig milyen eszközeik lehetnek az állampolgároknak egy elodázni kívánt társadalmi vita kikényszerítésére? Milyen mechanizmusokat biztosít egy demokratikus társadalom a törvényi normák alulról kezdeményezett megváltoztatására, vagy az erőszak legitimációjának méltányos és igazságos elbírálására?

Az Amnesty International több éve szigorúan elmarasztalja Franciaországot nemcsak a rendőri szervek által rendszeresen alkalmazott erőszak, kínzás és rossz bánásmód miatt, hanem azért is, mert ezeknek a tetteknek feltárása és szankciója messze „elmarad a nemzetközi sztenderdtől”. Bár az eddigiekben főleg aktivisták elleni, gyakran nemcsak túlzottnak, de nehezen indokoltnak tűnő erőszakra utaltunk, mindazonáltal a rendőri túlkapások leggyakoribb áldozatai bevándorlók, és a látható kisebbségek tagjai: feketék vagy arabok. A legsúlyosabb bűntettetek, a felderítetlen és sem a feletteseik, sem az igazságszolgáltatás részéről nem szankcionált halálesetek – az egyébként is gyakran diszkriminált társadalmi csoportok évtizedes sérelmeinek legfájdalmasabb bizonyítékai – az emberjogi szervezet tavalyi jelentésében is említésre kerülnek.

A Tarnra visszatérve: a projektet védelmező mezőgazdasági szakszervezetek szerint a gát tervezésének valóban hosszúra nyúlt, majd két évtizedes tervezési időszaka kimerítette a demokratikus döntéshozatal kereteit. A legfőbb érdekképviselet szóvivője nyíltan is fenyegetőzött azzal, hogy „egy ujjcsettintéssel kivezényel néhány ezer tagot a helyszínre” traktorostól, égő gumistul, hogy felvegyék a harcot a „zöld dzsihadisták” ellen. Ahogy az elmúlt napokban publikált elemzések is utalnak rá, a hatóságok szemlátomást elnézőbbek az erőszak bizonyos formáival.

Mintha a konzervatív és a klasszikus, többségi érdekvédelmi szervek védőhálójával megvalósuló erőszak kevésbé lenne kárhoztatható az állam szemében. Az utóbbi időszakban pl. az adóhatóság egy vidéki antennáját gyújtották fel gazdák, máskor trágyával borították a szomszédos Albi közigazgatási centrumát, de a sivensi projekt haszonélvezőit is említhetnénk, akik szintén beszálltak a küzdelembe – a hatóságok pedig szemet hunytak „indulatkitöréseik” felett. Eközben a modellváltást pedzegetők – legyen szó a demokratikus döntéshozatalról, a gazdasági termelési struktúrákról és az azokat előkészítő politikai folyamatokról, a radikálisan új utakat keresők vagy ellenállók, úgy tűnik, esetenként kemény megtorlásra számíthatnak a hatalom birtokosai részéről.

Dobsi Viktória