Egyéb

Hamarosan adóhatóság kopogtat az offshore-lovagok ajtaján

Fájhat a fejük a vagyonukat off-shore cégek révén rejtegetőknek: az adóinformációk kicseréléséről írt alá megállapodást 51 ország pénzügyminisztere és adóhatóságának a vezetője a múlt héten.

A Berlinben megrendezett, Global Forum on Transparency and Exchange of Information for Tax Purposes nevű nemzetközi konferencián elfogadott keretegyezménytől azt remélik, hogy az néhány éven belül nagyban elősegíti az az adóparadicsomokban elrejtett vagyonok beazonosítását és azok „kifehérítését”.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) közvetítésével létrejött megállapodást az EU-tagállamok nagy része, köztük Magyarország is aláírta. Az Egyesült Államok, bár nincsen az aláírók között, maga is hasonló szabályozást dolgozott ki és támogatja a kezdeményezést, a banktitok egyik utolsó fellegvárának számító Svájccal együtt.

Adóparadicsomok az aláírók között

Talán ennél is fontosabb, hogy a listán ott találhatóak az olyan népszerű adóparadicsomok, mint Ciprus, Mauritius, Isle of Man, Guernsey, Jersey, a Kajmán- vagy Brit Virgin-szigetek. Az OECD szerint 2018-tól olyan országok fognak csatlakozni az egyezményhez mint Svájc, Brazília, Kanada, Kína, Hong Kong, Monaco vagy Oroszország.

A megállapodás 2017-től vagy 2018-tól lép életbe, ekkortól a 2015-től nyitott bankszámlákról szóló információkat már megosztják az aláírók.

Néhány éve egy ennyire radikális lépés még elképzelhetetlen lett volna: az olyan európai bankközpontok, mint Ausztria, Luxemburg vagy Nagy-Britannia legjobb esetben is apátiával szemlélték a banktitok felszámolására irányuló ötleteket.

Algirdas Semeta, az adóügyekért, vámunióért, valamint az auditért és a csalás elleni küzdelemért felelős biztos szerint számos körülmény szerencsés összejátszása volt szükséges ahhoz, hogy ez az álláspont gyökeresen megváltozzon, és a nagy pénzügyi központok beálljanak a banktitok felszámolása mögé.

Az „Offshore Leaks” volt az áttörés

Az egyik fontos tényező a folytatódó gazdasági válság. Továbbá az Egyesült Államok a FATCA (Foreign Account Tax Compliance Act) révén kötelezővé tette az amerikai állampolgároknak, hogy a külföldi bankszámláikon levő pénzösszegeket bevallják az adóhatóságnak. Szintén jót tett a kezdeményezés megítélésének a Jerome Cahuzac-botrány: volt francia költségvetési miniszter titkos bankszámlákon rejtegetett 600 ezer eurót.

A legfontosabb tényező az ún. „Offshore Leaks” volt, amikor tavaly egy ausztrál újságírónak, Gerard Rylenak egy merevlemezt küldtek ismeretlenek. Az adathordozón 260 gigabájtnyi adat volt, offshore paradicsomokban rejtegetett bankszámlákról, és azok tulajdonosairól.

Offshore Leaks az Átlátszón

Napfény, tenger, piszkos pénzek: dübörög az offshore-ipar a Seychelle-szigeteken

Lórúgással az újévbe, itt vannak a kínai offshore-lovagok

OffshoreLeaks: A strómanok titokzatos világa

OffshoreLeaks: Karibi pénzmosoda ukrán és orosz kuncsaftokkal

Titkos dokumentumgyűjtemény szivárgott ki az offshore világuralmáról

A hatalmas adatmennyiséget egy évig dolgozta fel a washingtoni International Consortium of Investigative Journalists (ICIJ), a projekten a Washington Post, a BBC, a The Guardian, a Le Monde és a Le Confidential mintegy 100 újságírója dolgozott.

Mesés pénzek lehetnek eldugdosva

Többek között kiderült, hogy a Raiffeisen vezérigazgatója, Herbert Stepic titokban a Karib-szigeteken bejegyzett cégeket birtokol, vagy például egy, a brit Virgin szigeteken bejegyzett, Commonwealth Trust Limited nevű cég az orosz maffiának mossa a pénzét.

Megbecsülni sem lehet, hogy mekkora pénzösszegek lehetnek elrejtve offshore bankszámlákon. Algirdas Semeta adóügyi biztos egy interjúban körülbelül 1 billiárd euróra becsülte ezt az összeget; az OECD adatai szerint például csak az elmúlt két évben 37 milliárd dollár „fehéredett ki” úgy, hogy a tulajdonosaikat pénzügyi amensztia-programok révén rábírták, hogy bevallják rejtegetett pénzüket.

Sipos Zoltán

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt!

Megosztás