Terrorizmus és propaganda – egymásnak estek a francia újságírók az Iszlám Állam miatt

A France 24 televízió elnöke lekreténezte az Iszlám Állam előretörését politikai okokkal magyarázó elemzőket és zéró toleranciát hirdetett az árnyalt megközelítések ellen, tiltakoznak az újságíró szervezetek.

„Mint a gyilkos fegyverek többsége, a terrorizmus is főképp a hatalmasok fegyvere. Amikor ennek ellenkezőjét állítjuk, az csak azért van, mert a hatalmasok azokat az ideológiai és kulturális gépezeteket is ellenőrzik, amelyek lehetővé teszik, hogy a terror másnak tűnjön, mint ami.” – Noam Chomsky, 2001 december

„Miután alaposan átgondoltam, arra a következtetésre jutottam, hogy ki kell lépnünk az effajta ostoba semlegességből. Állást kell foglalnunk az Iszlám Állam szervezetével szemben” – szólította fel beosztottjait szeptember 19-ei köremailjében Marc Saikali, a France 24 televízió elnöke. A France 24 három nyelven (a francia mellett angolul és arabul sugárzó), nemzetközi tematikájú hírcsatorna, az RFI és Monte Carlo Doualiya rádiókkal együtt alkotja a francia állam France Médias Monde nevű nemzetközi médiacsoportját.

„A stúdiókban, a meghívott vendégekkel és a vitákban nyíltan állást kell foglalnunk e barbárok ellen. Arra kérem Önöket, ügyeljenek minden szóra, minden képkockára. […] Ezek az emberek mindannak tagadása, amiben mi hiszünk. A csatorna szerkesztőségi irányvonala egyértelmű: ezek az emberek terroristák és barbárok. Külön felhívom a figyelmet a meghívott vendégekre. Egyetlen kretént se szeretnék látni, aki ezeknek a vadaknak a tetteit valami politikai ürüggyel, pl. szunnita/síita alapon igazolná. Most az egyszer megvannak a jók és a gonoszok. Ők a civilizációnk legnagyobb ellenségei. Legalább öt éven keresztül kell majd kezelnünk a létezésüket. A legkisebb kihágás kapcsán is kérlelhetetlen leszek. Kötelességünk, hogy küzdjünk ellenünk. Folyamatosan. Legalább 43 millió tévénézővel hatalmas a felelősségünk.”

A pénteken kelt emailre már hétfőn reggel válaszolt a Budapesten is fogható, 13 nyelven sugárzó, 36 millió hallgatójával a világ rádióinak élvonalába tartozó RFI újságíróit tömörítő szervezet, a Société des journalistes (SDJ).

Az efféle, a dolgozók, illetve a szerkesztőség (société des rédacteurs) nevében fellépő szervezetek elvileg az újságírói munka függetlenségét és ideális feltételeinek védelmét próbálják szavatolni a vezetőséggel és a tulajdonosokkal szemben (nem azonosak a szakszervezetekkel). Az első société de rédacteurs 1951-ben alakult, a Le Monde napilapnál, ahol az újság alapítása után 7 évvel a részvényesek elégedetlenek az alapító-főszerkesztő Hubert Beuve-Méry irányvonalával. A konfliktus Beuve-Méry lemondásához vezet, és itt lépnek közbe a gazdasági társaságot alapító újságírók, akik a tulajdon 27,9%-t megszerezve blokkolják a részvényesek döntését.

A wikipedia szerint 2008-ban 25 hasonló szervezet létezett az országban, a sajtó válsága újabb alapítási hullámot eredményezett; az egyik legnépesebb a Les Échos gazdasági napilapnál.

Először tehát az RFI dolgozói reagáltak egy ironikus felütésű („meghackelték tán Saikali levelezőprogramját?”) közleményben, leszögezve, hogy „e kijelentések teljesen ellentétesek azokkal a deontológiai alapokkal, amelyeket az újságíróképzés első évfolyamán tanítanak, és súlyosan rontják a France Médias Monde hírnevét, akárcsak azokét az újságírókét, akiket ezek az értékek vezérelnek.”

A szerzők arra is felhívják a figyelmet, hogy egy ilyen tartalmú üzenet nyilvánosságra kerülése akár a tudósítók biztonságát is veszélyeztetheti, és egyenesen „felelőtlennek és egy köztévé igazgatójához méltatlannak ítélik e kockázatos viselkedést”. Ilyen körülmények között szerintük megkérdőjelezhetőek a két szerkesztőség közös projektjei, végezetül pedig felteszik az alapkérdést:

„Hogyan kérhetik tőlünk, hogy propagandának minősítsünk egyes forrásokat, ha közben a mi szerkesztőségünktől is propaganda előállítását várják el?”

Néhány órával később a France 24 SDJ-je is közleményt adott ki. Ők úgy vélték: „Ha megengedünk magunknak leegyszerűsített értékítéleteket a DÁES-ről [a szervezet nevének arab rövidítése], elveszítjük a mértékadó média minősítést, és propaganda szervvé válunk, amely csak azokat győzhetné meg, akik már amúgy is egyetértenek.”

Hamarosan a France Médias Monde szakszervezete is megnyilvánult az ügyben, amiről végül a médiacsoportot elnöklő Marie-Christine Saragosse szintén emailben foglalt állást. Saragosse csak a France 24 igazgatói direktívájának „szenvedélyes formájától” határolódott el, és úgy gondolta, hogy „a csatornáink befolyása, különösen ebben a régióban nagy felelősséggel jár egy szabad és humanista értékeket védő média számára. Elképzelhetetlen, hogy ebben a kontextusban a szerkesztőségi irányelv teljesen meggyőződésmentes legyen.”

A konfliktusról beszámoló médiakritikai portál megkeresésére Marc Saikali tagadta, hogy levele bármilyen összefüggésben lenne Franciaország hadba lépésével az IÁ ellen. Úgy gondolja, hogy ha a „szerkesztői szigor eléri, hogy néhány kis sráccal kevesebb menjen ki, akkor már nyertünk valamit”.  …Az objektivitás – Jean-Luc Godard-t idézve – nem 5 perc a zsidóknak és öt perc Hitlernek.”

Egy hasonló igazgatói állásfoglalás következményeit a beosztottak munkájára nehéz megjósolni, de a francia légi támadások első napján –továbbra is szeptember 19-én – az RFI rádiócsatornán még jutott 3,5 perc Emile Karim Bitarnak, az IRIS kutatási vezetőjének, aki kiemelte Franciaország hadba lépésének szimbolikus jelentőségét az USA oldalán; Párizs ugyanis 1991 óta nem vett részt hasonló koalíciókban.

„Ami bizonyára növeli az akció nemzetközi legitimitását, de nem garantálja hatékonyságát. Ha végignézünk az utóbbi 15 év főbb intervencióin, melyeket a terrorizmus elleni harc nevében folytattak, ugyanazt a forgatókönyvet találjuk: a kezdeti rövid távú hatékonyság után nagyon gyorsan kiderül, hogy a politikai probléma koránt sincs megoldva. Ha pl. Afganisztánra gondolunk – ez az USA eleddig leghosszabb háborúja –, 15 év  után a tálibok messze nincsenek legyőzve, az iraki helyzet pedig még összetettebb, ráadásul a DÁES csapatainál több olyan harcászati eszköz is akad, ami a táliboknak nem állt rendelkezésükre.

Még mindig ezek a régi reflexek a dominánsak, ez a mostani intervenció is népszerű a francia közvélemény körében, de hamarosan rájövünk majd, hogy nemcsak váratlan következményekkel szembesülünk, hanem esetleg súlyosabbá is válhat a politikai probléma, Irak stabilitásának további romlásával, hiszen a kurdoknak nyújtott támogatás, ami rövidtávon teljesen érthető, ellentmondásba kerül majd hosszú távú célunkkal, ami az iraki egység és a központi kormány megerősítése. Az alapprobléma természetesen az iraki szunnita közösség több éve folyó marginalizációja, ami elősegítette a radikalizációt és termékeny táptalajul szolgált a DÁES terjeszkedéséhez. A kurdoknak megvan a saját forgatókönyve, de az alapprobléma kezelésére Bagdadban kell, hogy sor kerüljön, a különféle közösségeknek a hatalmi struktúrában való részvételéről van szó, és ennek megoldásától messze járunk, még akkor is, ha al-Maliki úr nem miniszterelnök többé.”

A szíriai beavatkozás lehetőségét François Hollande köztársasági elnök a jogi és törvényes keretek problémáira hivatkozva hárította el, holott egy éve még, amikor Franciaország Aszad szíriai elnök hadállásainak bombázását szorgalmazta, ez a jogi kifogás fel sem merült – jegyzi meg az RFI újságírója. Bitar szerint a politikai célkitűzések egyértelműen felülírják a nemzetközi jogi megfontolásokat, az USA is egy 2002-es döntésre hivatkozva folyamodik majd valamilyen mesterséges jogi indokláshoz, miközben az intervenció nemzetközi legitimitása korántsem egyértelmű, az iraki kormány kérése ellenére. Ideális esetben egy hasonló intervenciót az arab államok koalíciója hajthatott volna végre az ENSZ felhatalmazásával.

Saikali kretén-definíciójának feltehetően tökéletesen megfelel a rádiónak a napokban (és már Hervé Gourdel, az IÁ algériai hívei által kivégzett francia idegenvezető halálhíre után) nyilatkozó, a katonai intervenciót kifejezetten tragikus, elhibázott politikai lépésnek tartó François Burgat, az iszlám radikalizmusról és a térség országairól (legutóbb épp Szíriáról) több könyvet jegyző politológus. Burgat nemcsak a politikai szólamok képmutató opportunizmusát ostorozza, amely eddig szemet hunyt ezrek halála felett, míg bizonyos, éppoly tragikus áldozatok szenvedését egyfajta Pearl Harbornak kiáltja ki. Szerinte az USA, azaz az utóbbi 30 év egyik legkontraproduktívabb nagyhatalma oldalán is hiba volt harcba szállni, de az is sajnálatos, hogy a franciák küldetése de facto az ellenforradalmi erők malmára hajtja a vizet; al-Maliki, Aszad és az olajmonarchiák, mind olyan szövetségesek, akik sajátos módon kezelik az ideálokat, amiknek védelme hirtelen oly fontosnak látszik Párizs számára.

Hasonló fenntartásai vannak Peter Harlingnak, az International Crisis Group szakértőjének, aki a Le Monde Diplomatique szeptemberi számában felsorolja mindazon államok listáját, akik számára az Iszlám Állam mozgalom hirtelen térnyerése gondviselésszerű fejlemény. Közülük is kiemelkedik persze az a két politikus, aki talán a legtöbbet tett az ÁI látványos megerősödéséért, saját országa szunnita polgárainak változatos és olykor a legrosszabb rémálmokra hajazó módszerekkel való sanyargatásával: a bagdadi al-Maliki és a vegyi fegyvereket is bevető szíriai Bassár el-Aszad. Az USA és Oroszország támogatásával Irán és Törökország, illetve az Öböl-országok is aktívan segédkeztek abban, hogy az IÁ-nak először sikerüljön az arab világban a dzsihadizmust a marginalitásból a centrumba állítania – állítja Harling.

Miközben a katonai erőszak opciója újra legitimmé válik a térségben, ahol a kormányok eddig is szívesen használták a terrorizmus bélyegét politikai ellenfeleik vagy társadalmi mozgalmak ellen, Harling hosszú életet jósol az Iszlám Állam szervezetnek, ha a főbb szereplők továbbra is kihasználják majd létezését, a saját felelősségük vállalása helyett. „A siíta iszlamisták, a szekuláris elitek és a nyugati kormányok újradefiniálják kapcsolataikat valamiféle szent háború nevében, ami önmagában válik céllá…

Az Iszlám Állam egyesek számára jelentheti a megváltás lehetőségét, de lehet ad hoc szövetséges, a társadalmi felemelkedés eszköze, vagy akár egy készen kapott identitás a mély válságot megélő szunniták számára. Olaj a tűzre vagy hasznos figyelemelterelő eszköz legcinikusabb kritikusai kezében, esetleg a racionális vagy egyéb félelmeket koncentráló mumus azoknak, akik amúgy rákényszerülnének a saját kudarcaikkal való szembesülésre. Épp az értelmezések sokszínűsége biztosítja, a jelenlegi kaotikus változások díszletei közt, eddigi és jövőbeli sikerüket.”

A Marc Saikali szerkesztőségi útmutatója körüli botrányról tudósító Arrêt sur image augusztus végén egyórás műsort szentelt az ÁI körüli propagandának. A szervezet kommunikációinak jellegzetességeiről, a témához fűződő speciális nehézségekről, a források kezeléséről és a politikai kontextusról beszélgettek újságírók, egyikük a France 24 specialistája, aki nyáron több, az IÁ-val ellenséges arab ország által terjesztett álhírt leplezett le.

Kollégája, a Le Monde kéthetes erbili utazásról hazatérő tudósítója a műsor végén arra hívta fel a figyelmet (akkortájt az ÁI, az al-Kaidával ellentétben még elsősorban nem a nyugatiak elleni támadásokra, hanem a helyi harcra invitálta távoli rajongóit), hogy a terrorizmus Franciaországban egy esetleges eszkaláció esetén is relatíve kevésbé veszélyes az átlagpolgárra, mint mondjuk a közúti balesetek. Az igazi kockázat szerinte az, hogy a terrorizmus elleni harc ürügyén a kormányok további szabadságjogokat korlátozó intézkedéseket vezetnek be, természetesen épp e szabadságjogok védelmére hivatkozva növelik az állami önkényt.

Történetesen épp szeptember közepén kezdte meg az új antiterrorista törvénytervezet vitáját a gall parlament, ahol egyértelműen pozitív konszenzus tapasztalható a Le Monde által veszélyesnek ítélt szövegről, ami „az egész népe után kémkedő USA” és az NSA trendje felé tesz újabb apró lépéseket. A kormányzó szocialisták egy éve még visszadobták azokat a javaslatokat, amelyek idén csont nélkül átmentek az illetékes bizottságokon.

A továbbra is rekordnépszerűtlen François Hollande-ot lassan a kormány is utoléri a közvélemény kutatások szerint, a költséges katonai intervenció nyilván nem kedvez majd az amúgy is akadozó deficit-csökkentésnek, a gazdasági előrejelzések még a belpolitikai helyzetnél is törékenyebbek, és múlt vasárnap, az V. Köztársaság történetében először, két szélsőjobb képviselő is szenátori székhez jutott – de az antiterrorista törvény életbe lépése esetén a francia adminisztráció pl. önkényesebben akadályozhatja majd meg, hogy egy polgára elhagyja az országot. És a mai ínséges időkben – a kaotikus változások díszletei közt – már ez is valami.

Dobsi Viktória 

Illusztrációk a Szíriai forradalom franciául nevű FB-oldalról, a Kalifa Fares Cachoux munkája.