Rossz Fiúk és Messiások a nemzetközi rendszerben

Guantánamo1

Milyen alapon hivatkozik a „nemzetközi közösség” bizonyos alapértékekre, ha egyik legfőbb szerve, az ENSZ kvázi oligarchikusan működik? Lehetne-e másképp kezelni a nemzetközi konfliktusokat, mint kölcsönös erőfitogtatással és megváltó bombázással? Beletörődött-e a „Nyugat”, hogy évszázadokig tartó hegemóniája tovább apad, és ez talán nem is baj? Bertrand Badie francia politológussal beszélgettünk, idén tavasszal megjelent Le Temps des humiliés (A megalázottak ideje) c. könyve apropóján. Az interjú második része.

Első rész: A megszégyenítés a nemzetközi kapcsolatokban 

– Az egyenlőtlenek versengése ön szerint első körben a vélt identitással függ össze, másodsorban pedig szervezeti kérdés. A nagyhatalmak gyakran valamiféle messianisztikus önkép jegyében lépnek fel a világ különféle szögleteiben, még akkor is, ha tapasztalataink szerint ezek az akciók ritkán vezettek hosszú távú sikerekhez. Milyen szerepe van a katonai intervenciókban a gazdasági-politikai érdekeknek, illetve mennyire irányulnak pusztán a dominancia fenntartására?

 ©DRFP/Odile Jacob.
©DRFP/Odile Jacob.

– Az identitás újraértelmezésének kulcsa, hogy amikor egy társadalmi közösség vagy egy nemzet megaláztatásnak van kitéve, akkor saját identitásában a védelmére szolgáló elemeket fogja felkutatni. Azaz az identitás nem ok, hanem következmény. A megalázottak radikalizmusa, a hipernacionalizmus védekezésként termelődik ki, a csoport ellen irányuló támadás következményeként, tehát a mai identitások újjászületését úgy kell értenünk, mint a megaláztatáshoz kötődő seb, megbántottság eredményét.

A messianizmus nem minden kultúrára jellemző, hanem főképp a Nyugatra, amely a kereszténység, de a felvilágosodás racionalista filozófiája révén is hajlamos hinni valamiféle küldetéstudatban. De ha pl. Kínát megnézi, ugyan szuperhatalomként konstruálódik, de egyáltalán nem ölt megváltó jelleget. A messianizmus paradox módon gyengíti a Nyugatot, mert fenyegeti és irritálja a helyi erőket és népeket, míg Kína intervencióját egyes országokban megkönnyítheti, hogy nem kívánja módosítani a struktúrát.

A Nyugatot vezérlő messianisztikus filozófia tehát a valóságban korlátozza akciói hatékonyságát. Ebből az is következik, hogy ez az intervencializmus nem mindig szolgálja a nyugati érdekeket. Még ha úgy is érezzük, hogy mindenütt nélkülözhetetlenek vagyunk, és van valamiféle igazság a kezünkben, amit a világon mindenütt terjesztenie kéne. A nyugati hatalmak nagy drámája, hogy érzékelik lefokozódásuk veszélyét: a történelemben először nem egyedüli játékosok, osztozniuk kell Kínával, Indiával, Törökországgal. Vagy olyan közelebbi kultúrákkal, amelyek autonómmá váltak, hogy egy másik világhoz tartozhassanak – mint Brazília, Argentína, esetleg Dél-Afrika.

További cikkeink a témában:

Humanizmus vagy barbárság

Vári György: Van-e a háborúnak jövője?

„Fragmentált piac segíti a fegyverek elterjedését” – Aymeric Elluin, Amnesty International

A Nyugat tehát veszélyeztetve érzi hegemóniáját, amelyhez annyira hozzászokott. Ezért visz olyan politikákat, amit a könyvemben a státusz védelmével hozok összefüggésbe. A nemzetközi kapcsolatok egyik legfontosabb tétje ma a státusz védelme, vagy a divatos futball metaforával élve, a küzdelem az első osztályban maradásért, illetve a másodosztálybeliek felemelkedésének megakadályozásáért.

Itt tartunk, ez látszik az ENSZ biztonsági tanácsa körüli vitákban, a G7-té vált G8 fenntartására tett erőfeszítésekben. Miért pont az 5 régi hatalom plusz Németország foglalkozik az iráni nukleáris dossziéval? E jog kisajátítása nemcsak Irán számára megalázó, hanem a többiek számára is, akik nincsenek az ENSZ BT 5 állandó tagja közt. Szerintem ez a státuszvédelem az intervenciók legfontosabb oka.

Az USA iraki fellépése nem annyira gazdasági érdekből történt, bár a kőolaj kérdése is lényeges, hanem azért, hogy újra kinyilvánítsa a World Trade Center elleni támadással megalázott amerikai nagyhatalom dominanciáját. Franciaország jelenlegi katonai intervenciói Maliban és Közép-Afrikában azt is jelzik, hátrányban érzi magát, pl. német partneréhez képest. Azzal, hogy ekképp próbál létezni a világban, egyben státuszának fenntartását is próbálja biztosítani. Az egész abszurd harccá válik, amely nemcsak sok megaláztatást, de rengeteg katasztrófát is termel.

– Ez a működési módszer ön szerint nemcsak azért veszélyes, mert nem hatékony, hanem azért is, mert a mai forgatókönyvet elsősorban a gyengék alakítják, akik proaktívak, szemben a hatalmasokkal, akik reaktívak. Mondana néhány példát?

– Ki az, aki 2000 óta a nemzetközi események alakítására legnagyobb hatással volt? Talán ön is kevésbé hajlik rá, hogy azt mondja, az USA elnöke, és inkább válaszolná azt: Oszama bin Laden. A 21. század első évtizedében nem az intézményesített nagyhatalom, hanem egy olyan erőszakhálózat kezdeményezett, amely a világ gyenge zónáiban termelődött ki. Ha a berlini fal leomlása utáni háborúkat nézzük, a legnagyobb befolyással nem azok jártak, amelyeket nagyhatalmak folytattak egymással, hanem az afgán, a szomáliai konfliktus, Kongó és Sierra Leone, vagy a libériai háború. Ezek, a világ különféle szögleteit vérrel áztató konfliktusok nem nagyhatalmi döntésekből eredtek, hanem egy végletesen egyenlőtlen és rosszul integrált nemzetközi rendszer válságaiból.

– A nemzetközi intézmények tehát nem teljesítik a feladatot, amelyre egykor létrehozták őket, még akkor sem, ha vannak közös szabályok, aminek azért talán örülhetünk. De ha a „rossz fiúk” vagy a „gonoszok” szerepét betöltők viselkedését az említett diszfunkciókkal vagy az illegitim rendszer elleni lázadással magyarázzuk, azzal nem igazoljuk az erőszakot?

– Nincs arról szó, hogy igazolnék bármit is, nem ez a feladatom. Én egy kutató vagyok, az a munkám, hogy a nemzetközi rendszer működését vizsgáljam, főképp pedig azt, hogy honnan ered az erőszak, és a kudarcok. Csak úgy gondolom, nem elég kijelentenünk, hogy vannak rossz fiúk; inkább a társadalom szövetét érdemes megvizsgálnunk, mert azzal van gond. Nincsenek természettől fogva rossz népek, ahogy elátkozottak sem. Vannak veszélyes szituációk.

Ha megnézzük, hogy mi van az Al-Káida, az AQIM (az Al-Káida észak-afrikai szárnya), vagy a most annyit emlegetett ISIS lába alatt, egy olyan katasztrofális helyzetet találunk, amely erőszakot szül. A megaláztatás helyzetei jellemzően erőszakgeneráló helyzetek. Azt mondani, hogy a két világháború közti megaláztatás segítette a nácikat a hatalomátvételben, nem igazolja sem a működésüket, sem magát az erőszakot. Ez az erőszak persze utálatos, ezt mindenki tudja.

De nem látom értelmét egyfolytában arról kiabálni, hogy mennyire rettenetes ez vagy az az erőszak. Sokkal fontosabb lenne azon gondolkozni, hogyan tudjuk kigyógyítani belőle a társadalmat, ahhoz pedig az okokkal kellene foglalkozni. Amit leginkább a „nemzetközi közösség” szemére hányhatunk,  az, hogy az okokat sosem próbálja felszámolni, a jelenséggel, a látható kifejezésformákkal foglalkozik, de nem az okokkal, a gyökerekkel.

– Akkor beszéljünk a megoldásokról. Szóba került az imént az ENSZ, amelynek működése ön szerint oligarchikusnak is tekinthető. Hogyan lehetséges a nemzetközi szabályrendszer módosítása olyan kataklizmák nélkül, mint a forradalmi helyzetek vagy a világháborúk? A javaslata egy 19. századi történelmi párhuzamra nyúlik vissza.

– Valóban úgy gondolom, hogy ami most történik a világban, az teljesen összehasonlítható a 19. században az európai nemzeteknél végbement folyamattal. Megjelent egy munkásosztály, amely nem volt integrálva a társadalomba és a politikai rendszerbe, és amely következésképp erőszakos viselkedésformákat is felvett, lásd anarcho-szindikalizmus, a forradalmi, majd a bolsevik típusú mozgalmak. Világszinten ma körülbelül ugyanabban a pillanatban vagyunk, mint a nemzetállamok a 19. század végén: egy sereg nép, ország nincs integrálva a nemzetközi rendszerbe, ami fokozott instabilitást eredményez.

Egykor az egész, tehát még a legkonzervatívabb polgárság is – Bismarck követői pl. korántsem voltak forradalmárok – úgy ítélte meg, hogy privilégiumai megőrzése érdekében érdemes bevezetni néhány alapvető szociális szolgáltatást, egyfajta védőhálót. És a dolog működött, a munkásosztály integrálódott és a nemzetek pacifikálódtak. Ugyanezt kellene tenni ma is.

Ha nem teszünk erőfeszítéseket világszinten az újraelosztás érdekében, ha nem vesszük komolyan a nemzetközi kapcsolatok társadalmi vonatkozásait, ha nem tesszük ezeket a nemzetközi kérdések kútfejévé, akkor az új típusú válságok még nagyobb horderejűek lesznek, súlyosabb veszélyekkel.

Természetesen sokkal nehezebb újraelosztani világszinten, mint egy nemzet szintjén, már csak azért is, mert világszinten nincs állam, kormány, és egy darabig nem is lesz. Ugyanakkor van lehetőségünk arra, hogy a legdrámaibb helyzetekben ne elnyomólag lépjünk fel, aminek semmi értelme, hanem 3 szerződést lefektetve.

A társadalmi szerződést, a társadalmi integráció minimumával, ami élhetővé teszi ezeket a társadalmakat: élelmezés, egészségügyi biztonság stb. Egy nemzeti szerződést: erőfeszítéseket kell tenni valamiféle nemzeti konstrukció érdekében, amelyben az egyéneknek van kedve együtt élni. Ez pl. Mali esetében korántsem evidens, az északi tuaregek és a déli bambarák vágya az együttélésre nem magától értetődő. Végezetül pedig egy politikai szerződést: törvényekkel és olyan politikai autoritással, amit mindenki elismer. Ez szintén nem evidens; a Dél országainak 80 százalékában pszeudoállam van, amit a lakosság egésze nem fogad el.

– Egy kollégája, Karim Emile Bitar szerint ez a könyv azért tölt be nagy űrt, mert a mai értelmiség elhanyagolta egykori szerepét, a megalázottak, gyengék védelmét.

– Ezt az aspektust én nem vizsgáltam, de egyetértek azzal, hogy talán az egyik fontos különbség az a 19. századhoz képest, hogy ma már nem is látjuk a megaláztatást. Akkor még akadtak olyan értelmiségeink, mint pl. Émile Zola, aki jól érzékelte a társadalomba való integráció hiányát. Ez ma elsikkad, és az értelmiség, épp ellenkezőleg, egy nyugati identitás rekonstrukciója érdekében mozgósít, ami épp annyira mitikus, mint nagyképű; egyfajta meghamisított univerzalizmus – és ez nagy kudarc.

A hetvenes évek nagy alakjai – akikre Bitar is céloz –, valóban létrehoztak egy mozgalmat a függetlenségek elnyerése után, amely szolidáris volt a déli országokkal. De ez lassan kihunyt, és nem is vagyok benne biztos, hogy teljesen bevégezték volna a munkát. Foucault-nál, Sartre-nál nincsenek meg azok a végső mondatok, amelyek definiálnák a keretet egy új nemzetközi rendszer kialakításához. Újragondolni a világot, ez lenne a feladat.

Dobsi Viktória 

A fotó a guantanamói fogolytábor elleni tiltakozó akción készült. Forrás. A beszélgetés első része: A megszégyenítés a nemzetközi kapcsolatokban

  • Rézfánfütyülő Fűzangyal

    És a felvezető is egy alapvető tévedés! Dawkins remek tudós, az ismeretterjesztésben a legjobb, de a memetika fogalom és elmélet Susan Blackmore: A mémgépezet, című könyvéből származik, és Dawkins is vállaltan onnan idézi!

  • KL

    Ez a Dawkins egy kis szobatudós, és dühöngései se tudták abból az állapotból kiemelni. Szánalmas kis áltudós.

  • Pozsega

    Azért az megvan, hogy Dawkinsnak gyakorlatilag nincs értékelhető tudományos teljesítménye? (Szemben Hawkinggal…)
    Az ismeretterjesztési tevékenységét pedig a vallásos őrjöngéshez hasonlatos ateista térítése keretezi be. :)

  • Scenkhyalfi

    Na ez jogvédő, nem, mint a mi agyhalott aktivistáink.

  • kolozsi

    Baromság. Csak azok mondanak ilyeneket, akik az utolsó hét évben a kormánypropagandán éltek. Aki mást is nézett, olvasott, az pontosan emlékezik arra, hogy az ellenzéki pártok mennyit próbálták megakadályozni ennek a mocskos törvénynek a megszavazását. És hol voltak akkor a “civilek”? Az ide pártok ne jöjjenekben voltak? És hol voltak, amikor az ellenzék az elmebeteg alaptörvény ellen küzdött? És egyáltalán hol voltak a “civilek” a lex CEU-ig? Ami csak következménye az eddigi “civilkedésnek”.

    • Heindl Péter

      Hol voltak a civilek? A médiatörvények elleni tüntetéseken, az új alkotmány bevezetése elleni tüntetéseken, a NER-ellenes Milla tüntetéseken, az internetadó-elleni tüntetéseken, a korrupció-elleni tüntetéseken, ott ahol nyilvánosan kellett kiállni a nálunk megbélyegzett, üldözött és “lemigráncsozott” menekültek mellett, a kockás inges tüntetéseken, a népszavazási kampányokban, stb. stb. stb.
      De mikor hoztak bármiféle áldozatot a parlamenti “ellenzék” pártjai az elmúlt 6 évben az arányos választási rendszer kikényszerítéséért? Melyik pártjelölt ajánlotta fel, hogy ha nem nyer 2014-ben és így nem lesz esélye a NER lebontására, akkor nem ül be a parlamentbe fizetett képviselőként legitimálni az antidemokratikus rendszert? Úgy tűnik, ezt most sem szeretné egyikük sem felajánlani. Viszont az MSZP-től a DK-n át az LMP-ig máris nekiálltak egymással versengeni, hogy melyiküknek jut majd a másik rovására több díszellenzéki mandátum a NER-parlamentben.
      A tüntető civilek gyakran a személyes egzisztenciájukat kockáztatják a demonstrációkon való részvételükkel. Mit kockáztattak eddig a “hivatásos” ellenzéki képviselők?

      • kolozsi

        Remélem viccel. Alkalmanként összegyűlt 25-30 ember. Persze, kockáztattak. Mint mindenki. Egy elmebeteg rezsimben mindenki veszélyben van.

        • Heindl Péter

          Válaszoltam, visszakérdeztem, de választ nem kaptam a kérdésemre. Az Ön álláspontja ezek szerint továbbra is az, hogy a pártok küzdöttek a demokráciáért, a civilek viszont nem voltak sehol. Hát, eltér a véleményünk. :)

  • Péter István

    A választási rendszer kritizálása egy értelmetlen üres beszéd. A jelenlegi vegyes választási rendszer ugyan is nagyon jól szolgálja a demokrácia működését. Bár, valójában az igazán jó megoldás a tiszta egyéni választókerületi rendszer lenne, amikor is, mindenkinek ki kellene állni a polgárok elé és megmérettetni. Viszont, a lista megléte biztosítja, hogy a kisebb pártok is megvethessék a lábukat a politikai életben. Mindazonáltal, a jelenlegi rendszerben maradék nélkül érvényesül a demokrácia alapelve a többségi döntés, vagy is, minden esetben a legtöbb szavazat a nyerő. Egyébként, az ellenzéknek nem a választási rendszer a legfőbb problémája, hanem az örökös hazudozás és rágalmazás, ami eseteként még hazaárulással is párosul, s mindezt a választópolgárok nagy többsége visszautasítja és megveti.

    • nevetőharmadik

      Hát igen, tényleg elege van a Fideszből a többségnek.

      • Péter István

        Az ez évi közvélemény kutatások adatai alapján a Pártszövetségnek az aktív szavazók körében most is ötven százalék körüli támogatottsága van. Persze, az egyéni választókerületekben relatív többséggel is lehet nyerni. Az ellenzéki pártoknak csak a Jobbikkal együtt lehetne valami keresnivalója, de egy ilyen összefogás esetén a Pártszövetségnek háromnegyede lenne.

        • nevetőharmadik

          Bizonyára elkerülte a figyelmedet a finom irónia. Kár fáradnod.

        • Heindl Péter

          Arányos választási rendszerben a közvéleménykutatási adatok alapján ma se lenne többsége a Fidesznek. Ami azt jelenti, hogy vagy ellene alakulna koalíciós kormány, vagy vele, de Orbán teljhatalma azonnal megszűnne. A helyzet azonban ennél is lesújtóbb a demokrácia szempontjából: Kb. egymillió szavazó van a közvéleménykutatások szerint, aki nem pártválasztó, de kormányellenes. A pártálasztás elutasításának oka egyszerű: a nép nem hülye, tudja, hogy nem érdemes szavazni Orbán ellen az egyébként számára szimpatikus erőre, mert esély nincs a kormánybuktatásra és a számára szimpatikus erő hatalmi tényezővé tételére. Magyarul esély sincs a választói akarat érvényesítésére. Ismétlem: ez a választási törvény alkalmatlan vezetőválasztásra, s egyértelmű, hogy direkt azért vezette be 2011-ben ezt a rendszert Orbán, hogy a hatalmát a nép akaratával szembeszegülve betonozhassa be. A választók többsége hiába nyomja meg szavazatával azt a zöld gombot, ami a hatalom leváltását kéne hogy jelentse, a rendszer akkor is a piros gombot nyomók győzelmét hozza ki: nincs hatalomváltás, marad Orbán, ráadásul kétharmados parlamenti többséggel.
          A demokrácia sine qua non-ja, hogy a választási rendszer biztosítsa annak a kormányzatnak a leválthatóságát, amelynek az uralma alatt a többség már nem akar élni. Ez a rendszer ezt nem biztosítja.

          • Péter István

            Valamely ellenzéki pártnak, vagy koalíciónak csak 2,4 millió fő választót kellene maga mellé állítani és máris kétharmaduk van. Kell ennél jobb lehetőség.

          • Heindl Péter

            Jó nagy marhaság lenne az ellenzéki pártok részéről, ha újra versengeni kezdenének egymással, hogy ki éri el ezt a 2,4 milliót a másik rovására! Értelmetlen célkitűzés lenne. Az értelmes közös célkitűzés: ki kelll harcolni az arányos választási rendszert, amelyen már úgy is meg lehet dönteni a mindenkori kormányzó hatalmat, ha a többség azt akarja, hogy közben mindenki mindenkivel szabadon versenyezhet a választáson. Választói oldalról nézve pedig: Mindenki szabadon szavazhat a saját kedvenc jelöltjére, pártjára és egyben biztos lehet abban, hogy így teszi a legtöbbet az elutasított hatalom megdöntéséért is.

    • Heindl Péter

      Sokan leírták már, hogy a 2011-ben bevezetett választási rendszer magyar viszonyok között alkalmatlan a népakarat érvényesítésére, és hogy éppen ezért vezette be a kormány, mert így tudja bebetonozni a hatalmát. Miért? Azért, mert a magyar választói akarat nem kétírányú. Nem egyszerűen jobb- és baloldali szavazók vannak. Ami leírok, még az is egy viszonylag leegyszerűsített séma: Vannak a kormánypárti szavazók. Aztán vannak, akik számára a 2010 előtt kormányzók a vonzóak, itt esetleg működhetne kényszerkoalíció: az MSZP, a DK és az MLP olyan politikusokhoz köthető, akik 2010 előtt három ciklusban is együtt kormányoztak, így jó eséllye a híveik rávehetők a közös jelöltek és lista megszavazására. Csakhogy ezzel még nincs vége: 2010-ben a lakosság egy jelentős része az addig kialakult, rendkívül korruptnak, zártnak és “elitistának” tartott politikai alakulatoktól (mind a korábban kormányzó jobboldaltól, mind a korábban kormányzó baloldaltól) elfordult. Voltak, akik a szélsőjobban találtak maguknak pártot, ők a Jobbik támogatói lettek. Mások olyan, a rasszizmust elutasító pártra szerettek volna szavazni, amelyik nem kötődik a 2010 előtti uralomhoz. Számukra 2010-ben a zöld LMP jelentett alternatívát, de a kormány elleni tüntetéseken megjelent egy inkább liberális-baloldalinak mondható új mozgalom is. A Fidesztől elforduló jobboldaliak még csak egy új politikai tömb kialakításáig sem jutottak el, mire a kormány lépett, és értelmetlenné tett egy ilyen alakulat létrehozását. Orbánék ugyanis fölismerték, hogy mivel a választói akarat többszínű, ezért olyan választási rendszert kell bevezetni, amiben csak egy (max. kettő) ellenzéki pártnak lehetne esélye a versenyben többséget szerezni a kormányzó erőkkel szemben, s így a nép többsége képtelen lesz politikai akaratának megfelelő összetételű parlament megválasztására. A kormány meg maradhat hatalmon több cikluson át úgy is, hogy a választásra jogosultak elutasítják. Csakhogy ennek a rendszernek semmi köze a demokráciához. Ez könnyen belátható: már 2012-ben a közvéleménykutatások szerint többen voltak, akik kormányváltást akartak, mint akik a kormány maradását kívánták. 2014-ben mégis a választók kisebbségének támogatását bíró Fidesz-Kdnp alakulat alakíthatott kormányt, mi több, 2/3-os többséget is szerzett a parlamentben. Úgy, hogy sokan el se mentek szavazni, mert mind a kormányon lévők, mind a legnagyobb ellenzéki párt (a szocik) azt hirdették: aki nem a nagypártokra szavaz, annak ebben a választási rendszerben elvész a szavazata. És ebben igazuk is volt. 2010 előtt sem volt teljesen arányos a választási rendszer, bár a mostaninál lényegesen arányosabb volt. S ott volt még egy korrekciós lehetőség is a választók rendelkezésére állt: Ha az első választási fordulón a kedvenc jelöltjük megméretett de nem tudott bekerülni a legerősebben támogatottak közé, ott volt még a második forduló, ahol egy másodlagos preferencia alapján támogathatott más, esélyes jelöltet is. Erre most nincs lehetőség. És azért nincs lehetőség, mert a Fidesz SZÁNDÉKOSAN egy olyan rendszert alkotott, ami a választói akaratot leképező parlament és kormány megválasztására nem alkalmas, arra viszont igen, hogy egy vezérelvű kormánypárt még akkor is meg tudjon nyerni vele egy választást, hogy ha a választók többsége a pokolra kívánja.

      • Péter István

        A 2014. április 6.-i országgyűlési képviselő választáson a FIDESZ-KDNP országos listája 2 264 730 szavazattal, 45,04 %-os relatív többséggel és a második helyezetthez képest, 974 ezer szavazattöbbséggel végzett az első helyen. Ezen túlmenően, a Pártszövetség jelöltjei a 106 egyéni választókerületből 96-t megnyertek, ami 90,5 %-os eredményt jelent. Mindez értelemszerűen, a Pártszövetség kétharmados elvitathatatlan felhatalmazását jelenti az ország vezetésére és a hatalomgyakorlásra. Különben, az országos listán és az egyéni választókerületekben elért százalékos eredmények számtani
        átlaga 67,77 % és az eredmények arra is utalnak, hogy a törvényben meghatározott rendszerben az egyéni választókerületek eredményeinek meghatározó
        jelentőségük van. Tehát, a kétharmados felhatalmazás 2010-ben és 2014-ben is az egyéni választókerületekben realizálódott.

        • nonemart

          Be falazz már tovább ! A második forduló eltörlése kizárja, hogy az igazai többség valaha is labdába rúgjon, feltéve, hogy 100 százalékosan megállapodnak már az első forduló előtt – ami azért nagy ritkaság, és nem is feltételezi senki !

          • Heindl Péter

            Még ha meg is tudnának állapdni az első forduló előtt 100 %-ban a pártok a 4 éves közös kormányzás céljából, a választók nem követnék őket. Lásd az Együtt alkuját a szocikkal 2013-ban! Az Együttnek a legfőbb karaktervonásait (éppen a szociktól, a “2010 előttiektől” való különbözőségének hangsúlyozását) kellett föladnia a közös kampány során és a választók – teljesen érthetően – el is fordultak tőlük.
            Ugyanakkor egyéni jelöltek esetén is el lehet érni, hogy a kisebb pártok jelöljeire szavazók akarata is érvényesüljön. Az egyik a kétfordulós megoldás, amit a Fidesz a 2011-es választási törvénnyel megszüntetett azért, hogy a hatalmát a népakarat ellenében is bebetonozhassa. A másik megoldás ennél is jobb. El lehet érni, hogy egyetlen szavazat se vesszen el, és minden leadott szavazat ugyanannyit érjen: A választók, amennyiben egyéni jelöltre is szavazhatnak, a szavazólapon másodlagos preferenciát adnak meg, akár pártlistára, de akár egy másik egyéni jelöltre is lehet (Sőt, ha a második jelölt sem nyer, és a választó semmiképp sem akar pártlistát támogatni, megadhat egy harmadik egyéni-jelöltpreferenciát is). Ha nem nyer a támogatott egyéni jelölt, a szavazata a másodikként megjelölt pártlistát (vagy egyéni indulót) támogatja. Számítógéppel a leadott szavazatok ismeretében gyerekjáték kiszámolni, hogy minden leadott szavazat ugyanannyit érjen. Ahhoz, hogy ez tényleg így legyen, még a parlamenti képviselők száma is változhat bizonyos keretek között a választás után összeülő országgyűlésben a korábbi ciklushoz képest. Ha jól tudom, Németországban jelenleg ilyen rendszer működik.
            A lényeg az: az arányos választási rendszer megteremthető egyéni jelöltek mellett is, csak szándék kérdése.
            Az is biztos, hogy tartósan nem maradhat fenn egy olyan választási rendszer, amellyel az adott ország viszonyai között a többség, hiába akarja, akkor sem tudja leváltani a kormányzatot. A baj az, hogy ha a kormányzat ennek ellenáll, akkor ez csak forradalmi úton tud megvalósulni. Amikor akár vér is folyhat, ezt pedig jó lenne elkerülni.
            2014-ben a többség váltani akart, csak azt a törvény nem tette lehetővé. Még egyszer ez nem fordulhat elő. Vagy ha mégis, abból nagyon súlyos, legrosszabb esetben akár polgárháborús konfliktus is lehet, amit már csak a gyermekeink jövője, biztonsága miatt jó lenne megelőzni. Próbáljunk meg erre törekedni!

          • nonemart

            Heindl Péternek, tisztelettel: én az igazi együttműködést azért nem írnám le olyan könnyen. Még mindig könnyebb lenne (egyedül az MSZP az akadálya) egy Orbán leváltására felálló szövetséget létrehozni, mint a fennálló szavazási renden a Fidesz ellenére változtatni ! A kérdés nem is kerül napirendre – ma olvastam Lövétei hozzáböfizését, hát nem lettem tőle sokkal boldogabb ! Hogy a nép mit és kit követ ? Szerintem ma Orbán ellenében bárkit, egy darabig. Persze, nagyon gyorsan kellene Alkotmányt csinálni, új szavazási törvényeket hozni és kiírni a szavazást. Le kellene állítani a rossz tendenciájú törvényeket, az oktatásban, az eü-ben, és le kellene állítani a stadionok építését. Fel kellene függeszteni a 200 körüli államtitkárokat és biztosokat. Azonnal. Azonnal fel kell számolni a külügyi maffiát, az Eximbankba és néhány más helyre, az ügyészségre és a rendőrséghez kormánybiztosokat kell küldeni ! Az MNB-t az első 24 órában kellene ideiglenes vezetés alá helyezni. A szabotázst, az iratok égetését, más csalafintaságokat azonnali háziőrizettel, vagy hasonló korlátozással honorálhatnánk, Nem kellene hosszútávú reformokkal foglalkozni, koncepciókat gyártani, vádakat emelni vagy gyorsan ítélkezni ! . Most nem ! Elveszett 7 év, nem jön vissza. Nem egy éven múlik a világ dicsősége ! Nem folytatom, mert tényleg rögtönzés, amit írtam. De semmiképpen sem vetném el egy igazi együttműködés lehetőségét. AZ MSZP a fő akadálya ennek ! Bármilyen hihetetlen is !

          • Heindl Péter

            Ahogyan 2014-ben sem akart a nép csomagban 4 éves kormányzati felhatalmazást adni a “régieknek” (MSZP-DK-MPL) és az 2010 előtti uralmat is elutasító “újaknak” (Együtt-Szoli-PM és az összefogósdiba már eleve be sem lépő LMP), úgy most sem tenné. És ez nem a pártok szándékán múlik, hanem a választókén. Pont ez a választási rendszer csapdája. A választási rendszer megváltoztatására viszont össze lehet fogni, azt a nép, mint egy afféle népszavazást, támogatná, mégha a “népszavazás” a parlamenti választásokon történne is végül. És ha a parlamenti pártok nem kezdeményezik ezt az összefogást (mint ahogy az elmúlt 6 évben, mióta a problémát Karácsony Gergely fölvetette, nem is kezdeményezték), akkor ezt civil oldalról is meg lehet csinálni, a pártok pedig majd döntenek, hogy beállnak-e mellé, vagy sem. Ha a kezdeményezésnek már elég erős támogatottsága lesz a nép körében, akkor szerintem be fognak mögé állni.

          • nonemart

            Bátortalanul, még ebben a körben folytatom, mivel ezeket e kérdéseket sokkal mélyebben kellene megtárgyalni, mi most nagyon is csak karcoljuk a felületet ! Azt kell megkérdeznem, hogy milyen “nép”-ről beszélsz, ami szinte követi vagy nem követi, sőt – véleményed szerint – megelőzi a pártokat ? A nép olyan, mint a víz, folyik a pártok ásta mederben ! Hogy még mechanikusabb legyen a hasonlat, kinek mi lejt jobban, azaz ki tűnik szimpatikusabbnak. A pártok komolyabb érvei mind eközben alig jutnak el pár százezer ember tudatáig ! De Bajnai mögött egyszerre mégis felállt több millió ember, akit aztán a pártok gyorsan lehűtöttek – mert ez történt ! Tulajdonképpen elárulták azokat a tömegeket, akiket maguk után akartak vonni. Az egyik párt kisajátít, a többi elfordul tőle. Ezek a mi pártjaink nem állnak be a tömeg mögé, csakis előtte billegetik magukat (más kérdés, mondom, hogy a pártoknak ez a dolga, csak nem ennyire öncélúan) ! Sajnálom magunkat, végtére is a mi értelmiségünik nem rosszabb a világátlagnál, csak lustább és kevésbé merész ! Rosszul iskolázott ! Nem lehet a mindennapokban elviselni egy despotát, és politikai síkon meg legyőzni a despotizmust ! Nem lehet a munkahelyen elszenvedni egy ostoba főnököt, egy csalót vagy hazugot, és eközben politikailag éretten kimenni az utcára és elkergetni egy zsarnokot !
            Minden jót !

          • Heindl Péter

            Egy kommentben nem könnyű röviden kifejteni miért, de itt az alapprobléma az, hogy a hazai pártok a rendszerváltás után egytől-egyig elutasították a nyugati, demokratikus tömegpártok működési elvét és az MSZMP működéséből ismert “leninista” elvet választották. Lenin az 1902-es, “Mi a teendő?” című brosúrájában írta le, hogy bár ő maga is azt gondolja, hogy csak a belső vitáit a nyilvánosság előtt folytató német szocialista párt működése nevezhető demokratikusnak, azonban szerinte egy olyan párt, amely önkényuralmi államban fejti ki tevékenységét, s ráadásul kifejezetten a rendszer megdöntését tűzi ki célul, nem működhet demokratikusan. Ezért Lenin elutasította a demokratikus tömegpártok mára nyugaton már általánossá vált típusát: azt, hogy a párt fórumai nyilvánosak, hogy a vezetők egy-egy párton belül a nyilvános politizálás során mindenki által megismerhető politikai tevékenységük alapján, a tagság és a párt szimpatizánsainak támogatását megszerezve választódnak ki rátermettségük szerint. Ehelyett egy centralizált pártmodellt ajánlott és aztán meg is valósította az elképelését az orosz szociáldemokrata párt bolsevik frakciójában. Ebben a modellben a döntések a központban születnek, s a döntési folyamatban nincs szerepe a demokratikus nyilvánosságnak. A párttagok feladata az, hogy ügynökként (Lenin szó szerint “ágenst” ír a brosúrájában) végrehajtsák a pártközpontból érkező utasításokat. A korabeli nyugati szocdemek ezt a pártmodellt nevezték el némi gúnnyal “leninizmusnak”, maga a szó is innen ered.
            Egy leninista elv alapján működő párt viszont valóban képtelen arra, hogy néppárt, azaz a “nép pártja” legyen, hisz abban csak a pártelitnek jut szerep, oda bekerülni pedig csak a korábbi pártelithez való hűséges engedelmesség útján lehet. Ez egyfajta kontraszelekciót eredményez minden pártban, ezt könnyű belátni. Egy ilyen párt legfeljebb a saját pártapparátusának, a párt szponzorainak és a hűséges klientúrának az érdekérvényesítésére alkalmas, másra nem. Az, hogy a rendszerváltás után az összes hazai parlamenti párt miért vált igen rövid idő alatt újra a leninista modell követőjévé, külön történet.
            A lényeg az, hogy létezik a nyugati típusú, demokratikus, tömegpárti modell is. Ha valaki a rendszer demokratizálása céljából pártszervezésbe kívánna fogni, én ennek a modellnek a követését ajánlanám.
            Nem általában a pártok létével van a baj, mint azt manapság sokan mondják, hiszen a közéletben érdeket érvényesíteni hatékonyan csak szervezett keretek között lehet.
            Nekem meggyőződésem, hogy demokratikus politikai rendszert működtetni csak demokratikus szervezeti keretek között működő pártokkal lehetséges. Ha ilyen pártok nincsenek, a rendszer ölég hamar elveszti demokratikus jellegét, mint ahogy ez nálunk meg is történt.

  • olivecrona

    Gábor, ez nem fog menni, ne hülyítsük már tovább magunkat. A legutóbbi választáson is belefutott az ellenzék a késbe és jövőre is belefut. A jelenlegi választási rendszer pont ezért van így van kitalálva. Ne áltassuk magunkat mert ugyanaz lesz a vége mint 3 évvel ezelőtt. Igaza van Földes Péternek és Schilling Árpinak “jól van öcsi, akkor basszál egyedül!” Ehhez viszont tökös ellenzék kell, nem pedig biodiszlet típusú.

  • István

    Majd akkor lesz arányos a választási rendszer, ha nem ugyanannyit fog érni minden választó joggal rendelkező szavazata!

  • Chaim Ofanaim

    Ez nem a sértettségről szól, hanem arról, hogy káros. Hogy hosszú távon nem hasznos olyan embert előre tolni, aki megbélyegez komplett embercsoportokat és kőkeményen támadja az igencsak fontos szerveződéseiket. Lenne ki beszéljen helyette, azért ilyen jellegű hiány nincsen, hozzá pedig nem tesz a diskurzushoz.

    Szerintem nagy hiba ezt sértettségre bagatellizálni, ami egyben a felelősség egy részét rátolja a “megsértődőre” is. Hát miért nem képes kicsit felülemelkedni azon, hogy egy eleve nőgyűlölő társadalomban alapjogokért harcoló szervezetek ellen hangolja a nyilvánosságot*. Hát most fontos ügy van.

    Nagy hiba továbbá azzal mentegetni, hogy “de hát ő ilyen”. De hát Orbán meg akkor olyan. Rogán már csak ilyen, ragad neki a keze, nézzük el neki. A Századvég kamu anyagokat ad ki, de hát ez nem baj, “hiszen erre való”.

    Az egységet nem a feministák bontják azzal, hogy teszik a dolgukat és felszólalnak a nőgyűlölet ellen, hanem a szervezők, amikor a közös minimumba bele nem férő megélhetési hordószónoknak adnak ingyenreklámot.

    Ugyanez lenne a reakciótok, ha egy cigányozó vagy zsidózó közszereplő esetében kéne “most egy kicsit félretenni” a “sértettséget”? Ha nem, akkor a nők miért érdemlik mégis ezt?

    (* Simán azért, mert nőgyűlölettel ma nálunk könnyű népszerűséget szerezni, és hát ő abból él, hogy népszerű. Ezt ízlelgessük már egy kicsit.)

    • Magyal polgál

      Puzsért nőgyűlölettel vádolni teljes meg-nem-értése annak, amit ő mond és képvisel. Nettó ostobaság.

  • M. Gábor

    Ennyi erővel miért nem Puzséron kérjük számon azt, hogy nem áll le a mások ellen folytatott hadjárataival, ha már fontos az összefogás?

    • Macskafogó

      Nincs neki semmilyen hadjárata, a műsorában (Sznobjektív) viszont nagyon jó dolgokat is mond.

  • huntomas

    “A punci az élet szárnyas oltára”.by Puzsér.
    Hát aki ilyet mond, az nehezen lehet nőgyűlölő.
    Viszont amilyen hisztit levert ott pár nő, az meglehetősen megerősíti az álláspontját a kisiklott modern feminizmus néhány halálba frusztrált képviselője kapcsán.

  • erőspista

    Minden szavával egyetértek. Engem halálra idegesített a feminista picsa felszólalása a szombati Szabadság téri tüntetésen, de végighallgattam és végighallgatnám újra egy következő megmozduláson, mert most mindenkinek össze kell fognia a közös cél érdekében.

  • Nini Ági Kovács

    Puzsér – egy “celeb”, így is vált ismertté. A megnyilvánulásai (és azok módja-témája-stílusa) gyakran kételyeket ébresztenek az elmeállapotával kapcsolatban. Számos egyéb lehetősége van a megnyilvánulásra, ha már (ki tudja, miért…?) muszáj neki…! “Ez az alkalom”, éppen nem az, amikor neki fel kellene szólalnia. Egyébként ha ép esze lenne, akkor ezt ő maga is tudná!

  • Elbődül, nincsenek meg

    Valaki küldjön már valami fogódzkodót, konkrétumot azzal kapcsolatban, hogy Puzsér nőgyűlölő lenne. Ezt tényleg most hallom először. Köszi.

  • Mészáros Jenő

    Magyarországon tipikusan azok a liftek a leginkább üzemképtelenek, amelyek mindössze egyetlen emeletnyi távolságot tennének meg.

    A szűk, esetenként 1 méter széles járda kellős közepére telepített közvilágítási oszlop, szintén a számos Nobel-díjast adó magyar nép nagy találmánya.

  • Fejér Roxanne

    Valóban elég gáz, hogy nincsenek normálisan kitáblázva a dolgok, de ha a példánkban szereplő ember már felment lifttel az 1-es villamos megállójába, akkor egy lámpás zebrán átjuthat a Róbert Károly körúton, majd sétál kicsit a Déryné közben (60 m kb.), aztán két lámpás zebrán átkel a Váci úton és máris ott van a buszmegállónál. Ennél azért bolyongtam már többet Párizsban a Gare du Nord-on, ahol még a gps sem segít, mert egy Hősök terényi aluljáróról / vonat- / hév- / metrómegállóról van szó.

    • zsuzsanna turi

      Azért, ha tapasztalatlanul azt hallom, hogy lifttel rendelkező, joggal várom, hogy a lift konkrétan a metróhoz visz és nem kell 60 km-t gyalogolni, főleg, hogy ezt a két megállót a liftek meglétére hivatkozva nem akarják a metroprojektben átalakítani.

      • Fejér Roxanne

        Nem úgy van, hogy végül egyiket sem alakítják át, mert nem fér bele a büdzsébe?
        Amúgy abban a kereszteződésben mindenképp zűrös az áthaladás, mivel ott már közvetlenül a felszín alatt megy a metró, ezért a Váci út két oldala között valahogy át kell jutni a metrón. Mennyivel egyszerűbb a helyzet a Nyugatinál, ahol van egy bazi nagy egy szintes aluljáró, mindenfelé kijárattal (csak oda meg nem jutsz el pl. kerekesszékkel sem a metróból sem a legtöbb kijáratnál a felszínről).

  • borzix1

    Intermodális, ja. Infernális lesz az inkább.

  • Horváth Magdi

    Nem kell ahhoz külföldről jövő sokbőröndös vendég, de hogy tudnának közlekedni a kerekesszékesek??? Még ahol van is egy látszólagos rámpa, ha én ott elindulnék lefelé a kerekesszékemmel, az biztos, hogy gyors iramban orra buknék! Fölfelé nem is tudnék hajtani!

  • Brúnó

    Lásd M1 híradó, ugye, te fasz?

  • Hozzá Toldó

    anyád a fasz, görény bunkó!

  • Brúnó

    Menj vissza a kurucra nácikám 😀

  • Várday Zoltán

    Kis naív. Csak ennyit tanultál meg a politikus álnevű állatfajtáról?

  • Heindl Péter

    Gondolom, akkor Te inkább a tátott szájjal való sültgalambvárást látod célravezetőnek a rendszer demokratizálása érdekében, ugye?

  • Németh Zoltán

    Hülyükém! itt még a felújítás után sem lesz megoldás a mozgássérülteknek.

  • János Kanyó

    ja csak az otthoni felújításnál a törvény nem kötelez az akadálymentesítésre, míg középületeknél, közhasznú építményeknél (aluljárók-metró stb ) meg igen immáron több mint 15 éve !!

  • József Borján

    Ki vagy te Lászlókám (nem az enyém) hogy lehülyézd azt a hozzászólót, akinek képe és neve van, neked meg csak egy váll kontúrja, meg egy kör a képmásod. Persze a trolloknak semmi sem drága és rátok még a törvények sem vonatkoznak. Összehasonlítod a szezont a fazonnal. És még te nevezel mást hülyének? El is húzhatnál innen!