Bezárás
Média

Egy bankár halálára

Szeptember 10-én elhunyt az itthon leginkább Forma-1-es szponzori tevékenységéről ismert Emilio Botín, több generációs bankárfamília sarja, az eurózóna egyik legnagyobb bankcsoportjának elnöke. A Banco Santander 79 éves vezére Spanyolország talán legbefolyásosabb férfija volt, és ha valakinek ez eddig nem tűnt volna fel, akkor a szeptember 11-i újságokat lapozgatva nem maradt volna kétsége.

A pénzügyek császárának dicsérete 

A fő napilapok ugyanis Don Emiliónak szentelték ünnepi díszbe öltöztetett címlapjaikat, a piacvezető El País jó 10 oldalas dossziéval tisztelgett a „spanyol márka” e jeles képviselőjének, ahol többek között az elhunyt fiának nekrológjából tudhattuk meg, hogy édesapját „nem érdekelte a pénz, csak a megsokszorozásához értett”. A napilap legnagyobb vetélytársai, a jobboldali El Mundo és az ABC 18, illetve 23 oldalt szántak a szenzációnak; a szerzők között találjuk a gazdasági minisztert, a kormányon lévő néppárt főtitkár asszonyát, és persze a főszerkesztőket.

A címekből egy makulátlan szuperhős képe rajzolódik ki: Botínnal a „bankszektor császára”, „egy nagy innováló” és „egy elkötelezett ember”, „óvatos bankár és vakmerő vállalkozó”, „egy kivételes főnök, „egy elkötelezett/vakmerő és univerzális spanyol” távozott, akinek politikusok, vállalkozók és szakszervezeti vezetők egymással versengve bókolnak „A leghatalmasabb bankár dicsérete”című gyűjteményes szövegben.

A megrendítő összeállításból a „Pénzügyi művészet” című opuszt emelnénk ki, amely a kormányzó néppárt (Partido Popular, PP) főtitkár asszonyától származik, és két dolog is eszünkbe juthat róla. Az egyik María Dolores de Cospedal egyik hírhedt, nyelvbotlásokban bővelkedő nyilatkozata, amelyben azt magyarázza, hogyan lehetséges, hogy a párt azóta már börtönben lévő pénztárnoka, Luís Barcenas még akkor is kapott bizarrul könyvelt fizetést, amikor a Partido Popular jogi problémái miatt hivatalosan már megvált tőle.

A másik, kissé nagyobb horderejű ügylet: az a 100 milliárd eurós kölcsön, amit 2012 nyarán a spanyol állam bankjai konszolidációjára kapott európai partnereitől. Pénzügyi művészet – ez a cím kiválóan illik arra a fordulatos folyamatra is, amit az egyik legstabilabbnak tartott európai bankrendszert és a legkisebb államadóssággal rendelkező országot a pénzügyi „mentőcsomagig” és a kilakoltatások, munkanélküliség és elszegényedés spiráljáig vezette.

Ez alatt a jó évtized alatt, akárcsak a korábbi 20 évben Emilio Botín a legmagasabb körökben mozgott, kiváló kapcsolatokat ápolt a politikai elittel, nemcsak kontinensünkön, hanem Latin-Amerikában is. Kritikusai és rajongói szerint is keményen lobbizott az érdekeiért, miközben a nemzeti gazdaságpolitika terén bal- és jobboldalra egyaránt adott tanácsot. Mióta 1986-ban a vállalat élére állt, közeli ismeretségben állt a mindenkori kormányfőkkel, a szocialista Felipe Gonzálezzel éppúgy, mint néppárti utódjával, José María Aznarral.

alonso

2011-ben – amikor a Santander-csoport éves jelentése büszkén hirdette, hogy 4 év alatt 19 milliárd eurót tudtak kiosztani a részvényeseknek – a szocialista Rodríguez Zapetero éves programja épp hasonló összegű megszorításokat célzott meg. Az ország számára kulcsfontosságú időszakban Botín többször is kiállt a miniszterelnök és „csodálatos intézkedései” mellett: „Elégedett azzal, hogyan mennek a dolgok”, a kormány döntéseivel és gyorsaságával – nyilatkozta, a fő, hogy „nem szabad engedni az elszántságból”.

A nagy tekintélyű bakvezér mindenkit megnyugtatott 2011 februárjában: a válságnak már vége, és hitelfelvételre sem lesz szükség; a nyugdíj- és munkajogi reform, illetve a bankrendszer átstrukturálása krónikus problémákat oldottak meg.

A víziók embere és egy nagy bankár

2014-ben, amikor továbbra sem bizonyos, hogy Spanyolország valóban rátalált a szakadékból kivezető útra, de ma is milliók álmát nyomasztja a havi törlesztő részlet, miközben százezrek fontolgatják a pereskedés esélyeit a különféle vitatott banki ügyletekben – a fenn idézett napilapokban megnyilvánuló lelkes áhítat legalábbis meglepő. Az ország mai tragédiájáért persze nem csak a bankszektor hibáztatható, de kétségtelen, hogy a pénzügyi válság előtt kipukkant ingatlanlufi felfújásában úttörő szerep jutott a német forrásból is támogatott bankoknak.

Ahogy a talpra állást is évek óta nehezíti a megszorult pénzintézetek korrekcióiból eredő hitelszűke, a spekulációs tevékenységgel összefüggő veszteség egy részének a lakosságra való hárítása, a bankszektor megsegítésére fordított források nyomán jelentkező deficitproblémák stb.

Bár nem olvastuk végig a fenn tárgyalt napilapok összesen félszáz, a Santander-vezérnek szentelt oldalát, de a Botín halálára szerzett dicshimnuszokban feltehetően elsikkadtak a spanyol gazdaság e zászlóshajójának kevésbé dicsőséges ügyletei. A bizonnyal kiváló stratégiai döntések mellett a nagy tévedések – ezek jellemzően inkább az alternatív, kritikusabb média értékelésében tűnnek fel, így a napokban az el diario baloldali portál listázta őket.

A Lehman Brothers bedőlésével pl. 500 milliót vesztettek a bank érintett ügyfelei; a spanyol ügyészség szerint spekulatívnak tekinthető ingatlan befektetési alap csődbe menésekor szintén hoppon maradt néhány száz befektető; de Bernard Madoff vállalkozásába is sikerült 2,3 milliárdot belapátolni. A Financial Times 2013-as portréjában a Santander óriási, a spanyol médiát „függőségi” helyzetbe hozó hirdetési összegekkel hozza összefüggésbe, hogy Botínról szinte csak pozitív értékelések születnek.

Más vélemények szerint a bankár remek politikai és médiakapcsolatainak, illetve kiváló és népes ügyvédi gárdájának tulajdonítható, hogy kényes ügyeiket sosem verik nagydobra. Így a törvénysértéseket sem, amelyek terén Botínnak és a nevével fémjelzett cégnek sikerült a fenti szuperlatívuszokhoz méltót produkálni. A bankcsoport kapta ugyanis a spanyol bankfelügyelet eddigi 2 legvaskosabb büntetését. Egy 14 millió eurós tételt még 2012-ben számlázott a hatóság, idén pedig 16,9 millió euró befizetésére kényszerült a vállalat, mert 2007-ben túlságosan kockázatos termékeket adott el nem megfelelő profilú ügyfeleknek, akik közül 129 ezren elvesztették befektetéseik több, mint felét.

Forgóajtók

botinZP

A Santander leggyakrabban hivatkozott büntető afférja szemléletesen igazolja a bankár politikai befolyását. Az ügy 11 éven át igazgatóhelyettes Alfredo Sáenz nevéhez kötődik, aki egykor hamis vádaskodás révén próbálta a csoport kintlévőségeit behajtani. 17 évvel azután, hogy Sáenzék hamis vádjai alapján bebörtönöztek és elítéltek 2 vállalkozót, Botín helyettesét némi pénzbüntetésre és 3 hónap börtönre ítélte a legfelsőbb bíróság – ami banki tevékenységének felfüggesztésével is járt volna. Ehelyett azonban, a már elvesztett választások után még hivatalban lévő Zapatero (2011-ben járunk, ez Botín és a szocialista kormányfő idilljének végjátéka) kegyelmet adott a „jóbarát és fair versenyző” jobb kezének.

A kormányfői bevatkozást jogtalannak ítélő legfelsőbb bíróság ellentámadása után még utódja, Mariano Rajoy néhány manőverére is szükség volt ahhoz, hogy Alfredo Sáenz megússza a börtönt és tavaly végül „önként” távozzon a Santander-csoportból, 71 évesen. Néhány ezer eurós büntetésére szerencsére bőven futotta a Financial Times által kimagaslónak minősített, majd 100 millió eurós nyugdíjából – a múlt heti nekrológok közül ő az „Egy fantasztikus főnök” címűt jegyzi.

Egy másik, szintén 2011 táján nyilvánossá vált affér, amely tovább árnyalta a „bankár és spanyol” família imázsát, az ún. Falciani listákkal függ össze. Hervé Falcianitól, a HSBC brit bank svájci leányvállalatánál dolgozó informatikustól több ezer potenciális európai adócsaló számlaadatai kerültek a francia hatóságokhoz 2010-ben. A spanyol nyomozók ebből 659 főt tudtak beazonosítani, akik az első felszólításra nem nagyon reagáltak, így vizsgálat indult ellenük. 2011-ig végül 260 millió eurót sikerült behajtani a Svájcban felejtett vagyonok legalizálása során, ebből 200 millió a „bankártól, aki munkával pihent”, valamint közvetlen hozzátartozóitól folyt be.

A család azt állítja, ők önként vallották be a sajtóinformációk alapján 2 milliárd euróra rúgó vagyont, amit Botín apjának a spanyol polgárháború kezdetén kimenekített megtakarításai fialtak volna. Az adóhivatal azonban kételyeire hivatkozva az antikorrupciós ügyészségre utalta a Botín-dossziét, ők pedig feljelentést tettek. Hervé Falciani, aki azóta is együttműködik több európai adóhatósággal, egy tavalyi interjújában „morzsáknak” nevezte az offshore magánvagyonhoz képest Botínék 200 millióját, és így fogalmazott:

a bankoknak nemcsak az a feladata, hogy vigyázzanak a pénzre, hanem az is, hogy ellenőrizzék az eredetét. Azt állítják, hogy létezik ez a kontroll, de szerintem ez hazugság

Azt bizonyosan kijelenthetjük, hogy a tény, hogy az „univerzális és elkötelezett” Botín és családja évtizedeken át nem tartották fontosnak, hogy adózzanak a Bázelben letétbe tett örökségük után, nem akadályozta meg őket abban, hogy továbbra is megbecsült vezetőkként szavatolják saját pénzintézeteik rigorózus gyakorlatát. Nemcsak Emilio Botínt nem érte elmarasztalás, de a stafétabotot múlt héten átvevő lánya, Ana Patricia curriculumán sem ejtett foltot az epizód.

Don Emilio fantasztikus pályafutásának és hírnevének kialakításában az üzletember személyes kvalitásai mellett, nemcsak a cég- és magánvagyona, illetve ezzel összefüggő kapcsolatrendszere játszott szerepet. „Stratégiai víziójának” fontos eleme volt a szabályozó hatóságokkal ápolt jó kapcsolatok biztosítása, így a vállalat igazgatótanácsaiban nemcsak a két nagy párt követei kaptak helyet, de az amerikai, brit vagy mondjuk chilei pénzügyi felügyelet vagy állami szektor munkatársai is.

Univerzális spanyolunk a médiavállalkozások mellett is elkötelezte magát: a Santander résztulajdonosa a Vocento-csoportnak (a nagyobb regionális lapok és az ABC kiadója), illetve magának az El Paísnak is. Don Emilio amúgy múlt hét pénteken, a monzai Grand Prix margóján, maroknyi újságíróval találkozott, az El País tudósítója szavaival “Utolsó vacsoráján”, hogy “informális” tájékoztatást adjon a pénzintézet helyzetéről.

Vajon hogy jelentek volna meg e “Botínnak semmiképpen sem tulajdonítható”, “off the record” meglátások a médiában, ha a Presidente múlt szerdán nem távozik az élők sorából?

Nem tisztünk, hogy a Santander gazdasági eredményeit, vagy a másfél évszázada alapított pénzintézetet az eurózóna egyik legjövedelmezőbb, szerte a világon majd 180 ezer alkalmazottal rendelkező, Latin-Amerika és Spanyolország vezető bankjává tevő Emilio Botín vállalkozói érdemeit taglaljuk. De felmerül a kérdés, hogy egy országban, ahol alapjaiban rendült meg a bizalom a bankrendszer iránt, hogyan jöhetne létre a pénzügyi szektor és a lakosság viszonyát megújító vita, ha a média és a politika főcsapása az Emilio Botín-jellegű szereplőket makulátlan nemzeti hősökké avatja. Hogyan lehetne levonni a válságból adódó tanulságokat, objektíven kiértékelni a bankok közjóhoz hozzáadott értékét, és ennek függvényében is újragondolni a gazdasági-politikai összefonódások szabályozását.

Ahogy Pedro Ramiro, a madridi OMAL kutatója emlékeztet rá, a 90-es években Latin-Amerika ostromára induló Santander gazdasági sikerei a helyi társadalmak számára nem csak pozitívumokat hoztak. A bekebelezett helyi pénzintézetekben dolgozók száma a felvásárlás nyomán visszaesett, a bank kolumbiai leányvállalatánál pl. az alkalmazottak 80 %-a, 3500 ember kereshetett új állást.

A bevételének és profitjának túlnyomó részét külföldön, és majd felét a dél- amerikai kontinensen realizáló, az ezredfordulótól elképesztő növekedést produkáló cég több olyan nyersanyag-kitermelést célzó projektet finanszírozott, amelyek negatív társadalmi-ökológiai következményekkel jártak. Az „elkötelezett és univerzális” Botín-vállalkozás vagy 3 tucat adóparadicsomokban üzemelő cégben tulajdonos, és több fegyvergyártó részvényese vagy finanszírozója.

Tu botín: mi crisis – A te zsákmányod az én válságom

manifa

2011-ben, néhány hónappal Botín fenn idézett, válságtemető optimista előrejelzései után öntött konkrétabb formát az azóta 15-M vagy „Valódi demokráciát!” névre keresztelt társadalmi mozgalom. A szerte az országban ezernyi hajtást növesztő tiltakozások szereplői a kezdetektől nagyon pontosan megfogalmazták diagnózisukat: „nem vagyunk rendszerellenesek, a rendszer van ellenünk”.

A demokratikus intézményrendszer és a politikai reprezentáció megújításáért, közelebbről pedig a monumentális ingatlanlufi hatásaival súlyosbított válság okozta kilátástalanság ( „se lakásom, se munkám, se jövőm, nincs mitől tartanom”) ellen fellépő csoportok egyik fő üzenete a bankrendszer és a társadalmi egyenlőtlenségek kritikája volt. „Ez nem válság, hanem csalás”, „a te zsákmányod az én válságom” hirdették a szlogenek.

A botín szó spanyolul történetesen zsákmányt jelent, és olcsó poén is lehetne a tíz leggazdagabb spanyol család egyikének gyarapodásával példálózni milliók elszegényedésével szemben, ha a statisztikák épp nem ezt a trendet igazolnák. A válság kezdete óta Spanyolországban tovább nőttek az egyenlőtlenségek, épp úgy, mint az eurózóna legszegényebb és korábban is legegyenlőtlenebb „megsegített” országaiban. Az azóta érvényesített, uniós vezérlésű gazdaságpolitikák csak rontottak a helyzeten.

Az Oxfam 2014-es, „Working for few, Political capture-Economic inequality” című jelentése szerint Spanyolország az Unió második legegyenlőtlenebb országa, ahol a húsz leggazdagabb ember 77 milliárd eurós vagyona nagyobb, mint a társadalom legszegényebb ötöde, azaz mintegy 4,5 millió állampolgáré. A korábban 5,3-szoros különbség 2011-re 7,5-szörösére emelkedett, a „pénzügyi hatalmi csoportoknak alárendelt politikák” nyomán – vélte idén januárban az Oxfam Intermon igazgatója, José María Vera.

Három évvel a Valódi demokráciát! indulása után a közvéleménykutatások szerint csak romlott a politikai és gazdasági elit megítélése az országban, az előbbit a spanyolok többsége már a legfontosabb nemzeti problémájaként érzékeli, és túlnyomó részük leváltaná a teljes garnitúrát. Eközben az elit – ahogy azt a Botín halála által kiváltott reakciók is jelzik – mintha szemét-fülét befogva menekülne előre, remélve, hogy némi trükközéssel megússza a vészkorszakot.

A mély politikai és társadalmi válság más jeleit is passzívan vagy megvetéssel kezelő döntéshozók és kommentátorok stratégiája hasonlónak mondható a katalán függetlenségi törekvésekkel és a részben a 2011-es tiltakozásokból fejlődött kezdeményezés, a Podemos párt egyre növekvő támogatottságával kapcsolatban is. Míg a kormányzó néppárt nem volt hajlandó érdemi kompromisszumokra a novemberben függetlenségi konzultációt tervező katalánokkal, a közvélemény kutatások szerint már második helyre feljövő, alig egy éve alapított Podemos ellen választási reformmal próbál védekezni.

A status quo őrei pedig a kormányzó elitek érdemi kritikája helyett minden energiájukkal az ellenvéleményeket képviselő társadalmi mozgalmakat próbálják diszkvalifikálni – az utóbbi hónapokban egyre szélsőségesebb hangnemben. E tekintetben is érdekes példákkal szolgált a Botín halálakor „az elkötelezett és univerzális spanyol” nemzeti ideáljával egyetemben nyilván saját magát is piedesztálra emelő, amúgy elvileg ideológiai versenytársakként üzemelő politikai és médiaszereplők egyetértése.

Az El País külön cikkben figyelmeztetett rá: Botín veszélyesnek tartotta a katalán helyzetet és a Podemost is; az El Mundo egyik rendszeres jegyzetírója, Salvador Sostres pedig a következő sorokkal illusztrálta azt a társadalmi megosztottságot, ami a következő hónapokban még meglepő fejleményekbe torkollhat Spanyolországban.

Botín jobb volt, mint bárki, aki egy bankra panaszkodott már életében… Sőt, ha van még valamilyen jogod, ó, te transzparensekkel nyafogó, az azért van, mert Botín megfizeti. Mit gondolsz, ki tartja fenn a szociáldemokráciát? Mit gondolsz, ki finanszírozza a társadalmi vívmányokat? A fiad tébéjét, az iskoláját, a segélyedet?” … Botín „betöltötte küldetését, és sok ember életén javított azzal, hogy itt járt a földön. Te mit csináltál, te kis vega bestia? Gyerünk, fogd már be a szád.”  

Dobsi Viktória 

Képek forrása: itt, itt, itt és itt.

További sztorik

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom