Bezárás
Egyéb

Képek a Gázai Övezetből 2009-2014

Utoljára 2009-ben akartak ennyien egy szárazföldi inváziót a Gázai Övezet ellen. Az izraeli kormányzatnak le kell csillapítania a nyugati part telepeseit, egy szárazföldi hadjárat erre ideális lenne. Jól jönne az új egyiptomi kormányzatnak is: éppen azzal a Muzulmán Testvériséggel folytat nyílt háborút, melyet az övezetet irányítja, s hová visszavonulnak a Sinai félsziget milíciái.

Hiába a nagy egymásra találása a Fatáh és a Hamász között , a szélsőségeseiket nyilvánvalóan egyikük sem tudja kontrollálni – a Hamász nem biztos, hogy akarja, azoknak pedig, akik a Dzsannába (mennyország) szeretnének kerülni, ideális egy jó kis vérengzés. Örömmel lövik a rakétákat Szderótra, tudva, hogy bár semmilyen vagy minimális kárt okoznak, ellenben a válaszcsapásban majd meghal egy csomó ember.

Egyiptomból jelenleg lehetetlen bejutni a Gázai Övezetbe a Sinai Félszigeten zajló katonai hadművelet miatt, de amíg arra várunk, hogy megkapjuk a szükséges engedélyeket, összedobtunk egy kis videót Gázáról.

Jómagam 2009 óta minden évben bemegyek a Gázai Övezetbe tudósítani, van olyan év, hogy többször is. Ezalatt az idő alatt interjúztam az iszlám dzsiháddal (sárga fejszalagos fiúk) a Hamász-szal (kék ruhás fiúk) illetve a Dzsebha Demokratíjával (piros kendős fiúk), beszéltem rengeteg szóvivővel, mentem át alagúton szélcsendes időben, és bombázás alatt.

Szeretném még ideírni, hogy a Gázai Övezetben nem csak szélsőséges idióták élnek, hanem nagylelkű, nyílt és kedves emberek is, akik élni szeretnének. Több barátom életéért is komolyan aggódom. És hogy miért Lionel Richie? Ezt az érti, aki haladt már át éjszaka 5-6 ellenőrzőponton. Mindig tűnődtem, milyen zene passzolna egy-egy milícia csekkpontjához.

Jászberényi Sándor

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom