Egyéb

Tíz év újságírásért – avagy ég veled szabad egyiptomi sajtó

„Ember, konkrétan mind terroristák lettünk.” – posztolta a facebookjára a Daily Beast egyiptomi kiküldött tudósítója, miután végignézte az Al-Jazeera tudósítóinak kirakatperét. Hét évet kaptak a semmiért – a kormányzat ezt úgy interpretálta, hogy azért, mert együttműködtek a Muzulmán Testvériség nevű terrorszervezettel és közölték a nyilatkozataikat, interjúkat készítettek. A sajtóban a „Mariott sejt” néven híresültek el.

Barátként hihetetlenül szomorú vagyok, újságíróként félek és mint egyiptomi, szégyenkezem” – írta Sherine Tadros, a Sky News munkatársa és az angol al-Dzsazíra korábbi tudósítója tweetjében a hétfői tárgyalás után.

Miután a bíró a három Al-Dzsazíra újságírót hét év szigorított fegyházbüntetésre ítélte, elszabadultak az indulatok. Az emberek megpróbáltak átmászni a fapadokon, a rendőrségnek kellett helyreállítani a rendet. A ketrecekbe zárt vádlottak közül a diákok énekelni kezdtek a tárgyalóteremben. Sajtós kollégák szerint azt énekelték, hogy „Testvér, te szabad vagy a rácsok mögött / Testvér, te szabad vagy azokban a láncokban.”

free_AJ_staff4

Forrás: Al Jazeera

Mohamed Fahmi, volt CNN-es kanadai-egyiptomi állampolgár, és az ausztrál (ex-BBC tudósító) Peter Greste, hét évet kapott. Bahír Mohamed, egyiptomi producert tíz évre ítélték. A per keretében négy egyetemistát és politikai aktivistát is hét év börtönnel büntettek. A hamis híranyag közvetítésével és a Muzulmán Testvériség támogatásával vádoltakat az ítélet meghozatala után elvezették. Szót nem kaptak.

További három külföldi újságírót távollétükben ítélték 10 év börtönre. Sue Torton és Dominic Kane az angol nyelvű Al-Dzsazíra újságírói Egyiptomon kívül tartózkodtak, mikor kollégáikat a múlt évben letartóztatták. A holland Rena Netjes, aki soha nem is dolgozott az Al-Dzsazírának, elhagyta az országot, miután kiderült, hogy a tisztviselők elírták a nevét az ellene felsorakoztatott vádakat tartalmazó dokumentumban. Neki szerencséje volt.

381732-01-02

forrás:www.thecairopost.com

Murszi elmozdítása óta több mint húszezer embert tartóztattak le, köztük a Mubarak megdöntését elősegítő, 2011-es felkelésekhez köthető újságírókat és aktivistákat. A forradalommal kiharcolt sajtószabadság a szép új világ első áldozata.

2013-ra Egyiptom lett a harmadik legveszélyesebb ország a média és az újságírók számára. Már a Murszi-kormány alatt is érték jogi és fizikai megfélemlítések a sajtó munkatársait, az ezt követő széleskörű cenzúrának köszönhetően a kritikai vélemények tere egyre inkább zsugorodott. A hadsereg által irányított átmeneti kormányzat bezáratta az vallási felhangú adókat és lapokat, a többi médiumnál pedig, hogy elkerüljék a kormányzati vegzálást, megjelent az öncenzúra. A hatalomátvételt követő első három hónapban öt újságírót öltek meg, több tucatot vádemelés nélkül tartottak fogva. Legalább tíz televíziós állomásnál és hírügynökségnél folyt házkutatás.

„Ez az ítélet figyelmeztetés az újságírók számára, hogy ők is találhatják magukat egy ilyen tárgyaláson, ahol a munkájuk miatt börtönre is ítélhetik őket” – mondta Mohamed Lotfi, az Szabadságjogok Egyiptomi Bizottságának (Egyptian Commission for Rights and Freedoms) igazgatója, aki az Amnesty International képviselőjével együtt jelen volt a tárgyaláson.

A Fahmy, Greste és Mohamed elleni vádemelés és a február óta tartó, 12 ülésből álló bírósági meghallgatásuk a “Marriott-sejt” néven híresült el a sajtóban, mivel a három újságírót a kairói Marriott hotelben tartóztatták le. A kafkai dimenziókat súroló per odáig fajult, hogy az ügyészek egy kenyai sajtókonferenciáról készült videót, egy juhtenyésztésről szóló riportot, valamint az ausztrál Gotye “Somebody That I Used to Know” slágerének felvételét is bemutatták a vádak bizonyítására, sikeresen.

Záróbeszédében az ügyész azzal vádolta az újságírókat, hogy olyan felvételeket választottak ki a csatorna számára, melyekkel negatív fényben tüntették fel Egyiptomot. Ilyen „negatív közvetítésnek” számított többek között a Tahrír téri demonstrációk alatt elkövetett szexuális zaklatásokról készült riportok, amelyekről egyébként több helyi és külföldi média is tudósított.

A vádlottak azzal védekeztek, hogy általános tudósításokról volt szó, olyan újságírói tevékenységről, amelyet a szakma legjobbjai végeznek. „Egy szemernyi bizonyítékot sem találtak, ami alátámasztaná a felhozott hamis vádakat. Az elhúzódó ’tárgyalás’ során egyetlen abszurd állításuk sem tudta megállni a helyét” – nyilatkozta Ál Antsztej az angol al-Dzsazíra ügyvezetője. „Több pillanat is volt a meghallgatások során, amikor más bíróság már rég ejtette volna az ügyet.”

Az al-Dzsazíra már nem sugároz Egyiptomban. A helyi újságíró közösség rohamtempóban törölte MP3 lejátszóiról Gotye minden albumát és azzal a tudattal dolgozik jelenleg Kairóban, hogy bármikor megvádolhatják terrorizmus támogatásával, illetve akár terrorizmussal is.

Jászberényi Sándor

 

Megosztás