Az észak-franciaországi, több ezer főnek hajlékot adó „Dzsungel” tavaly őszi lerombolása óta a helyi aktivisták folyamatosan konfrontálódnak az Angliába átjutni próbáló migránsokat, köztük potenciális menekülteket rendszeresen zaklató rendőrökkel. Az év eleje óta tartó krízis most újabb csúcsra futott, miután a rendvédelem egyre gyakrabban kobozza el vagy rongálja meg a külföldieknek menedéket adó sátrakat, hálózsákokat. A téli hideg miatt még súlyosabbá váló helyzetben több segítő szervezet próbál együtt fellépni a szerintük embertelen módszerek ellen, amelyeket a hatóságok teljesen szabályszerűnek találnak.
Franciaország észak-nyugati vidékén, akárcsak a szomszédos Belgiumban, a partvonal mentén már a kilencvenes évek második felétől több ad hoc táborban, vagy csak eldugodtabb környékeken húzódtak meg azok a külföldiek, akik valamilyen okból – mert családjuk, ismerősük él ott, nyelvismeretük vagy munkalehetőségek miatt – Angliába próbáltak jutni, de nem rendelkeztek vízummal. Nagy-Britannia ezt a problémát a kontinens országaira testálta, csupán a kontroll költségeihez járul hozzá, és még a kiskorúak befogadásának kötelessége alól is kibújik, amit csak részben enyhített egy tavalyi intenzív és népszerű kampány a királyságban.
Kapcsolódó cikkeink:
Nemi erőszak, verés és abúzus fenyegeti a nőket és gyerekeket Dunkerque menekülttáborában
Büntetendő-e a szolidaritás? Migránsokat segítő aktivistákat perel a francia állam
A calais-i dzsungel – magyarországi jövőkép?
Könnygáz, vízágyú, gumibot – humanitárius evakuáció a calais-i Dzsungelben
A szigetország vonzereje miatt ezt a problémát a francia-belga hatóságok érdemben soha nem tudták megoldani, miközben itt is leépültek a migránsok és menekültek támogatását, átmeneti elszállásolását és kapcsolódó funkciókat betöltő infrastruktúrák. Az állam jobb időszakokban megtűrte, hogy a problémát úgy-ahogy helyi civil segítők kezeljék, de az átfogóbb megoldások híján nem szűnő szükséghelyzet arra is jó alkalom volt az évtizedek során, hogy helyi vagy akár országos vezetők, mint egykor Nicolas Sarkozy, „erőt” mutassanak, amikor felszámolják, bezárják vagy akár lerombolják a létező megoldásokat, úgymond „megtisztítva” a környéket, és ezzel saját népszerűségüket növelve.
A problémát persze ez sosem oldotta meg, csak megnehezítette a civilek nulláról újrainduló munkáját, és még rosszabb fizikai és mentális körülmények közé kényszerítette az érintetteket. Sosem merült fel például a fejlett nyugati ország gazdagságához és emberi jogi retorikájához méltó, állami befogadó központ létesítése a térségben. (Ezzel csak az utóbbi években próbálkozott Calais-tól északra egy civil szervezet és egy zöld-baloldali önkormányzat.)
A helyi hatóságok és a mindenkori kormányok is úgy álltak hozzá a kérdéshez, hogy minél elhagyatottabbak és rosszabb helyzetben vannak a migránsok, annál kevésbé érvényesül az úgynevezett „szívó hatás”, azaz minden állami megoldás, ami javítana ezen, nemcsak a hivatalos, a bevándorlást mérséklő diskurzussal megy szembe, de még több embert vonzana a környékre.
Néhány éve Calais városából is kiebrudalták a pl. foglalt házakban meghúzódó migránsokat, és kaptak egy területet, amely az állami szolgáltatások tekintetében a senki földje lett. Ebből nőtt ki a több ezres, fénykorában, 2016-ban, 9000 fősnek mondott tábor, amelyre átragadt a korábban a régió menedékeire is használt Dzsungel név. Itt nagyon aktív nemzetközi és francia civil támogatással, de mégiscsak elképesztő higiéniás körülmények közt éltek az emberek, ezért a helyi civilek több alkalommal is feljelentették az alapvető segítségnyújtást is elmulasztó államot.
A tábor felszámolásában végül fontos szerepet játszhatott a brit oldalról érkező politikai nyomás is, a Brexit-vita indulataiban a calais-i feszültségek a migrációt kezelni képtelen EU jelképévé is váltak. Paradox módon, hiszen a helyzet kulcsa épp a britek hozzáállása a szabálytalan határátlépéssel próbálkozókhoz.
A Dzsungel tavaly őszi ledózerolása és lakói nagy részének elszállítása után, csak néhány hónapnak kellett eltelnie ahhoz, hogy újra megjelenjenek a külföldiek a környéken, köztük sok fiatal vagy kiskorú: év elején a civilek több száz főre becsülték számukat. Ekkor kezdődött a kötélhúzás a helyi segítők és a megtűrt menedék hiányában nagyrészt bujkáló migránsokkal szemben „kemény kézzel” fellépő rendőrök ellen.
Ahogy erről korábban írtunk, a rendőrök, nyilván feletteseik tudtával, illetve a jobboldali városvezetés nyílt utasítására, rendszeresen megpróbálták megakadályozni, hogy a külföldiek ételhez vagy tisztálkodási lehetőséghez jussanak, még akkor is, ha az utóbbit civilek próbálták biztosítani. A folyamatos tiltakozás, és a hidegben „köztéri fürdőzéssel” demonstráló aktivisták más akciói nyomán ez az állandó rendőri nyomásgyakorlás enyhült, de jöttek más módszerek.
A segítők rendszeres igazoltatásától, a csoportosuló migránsok „szétkergetésén” át, a személyes holmijuk, hátizsákok, matracok, sátrak, megrongálásáig vagy elkobzásáig – nagy felháborodást keltett a személyes tárgyak vagy enni- és ennivaló könnygázzal való befecskendezése. A polgármester asszony az ombudsman és a bíróságok korábbi felszólításai után is kijelentette, hogy nem kíván foglalkozni a problémával, a helyi prefektus pedig tagadja, hogy ilyesmire sor kerülne, vagy hogy a rendőrök embertelen, esetleg túlzó módszerekkel lépnének fel: minden a „rendőri etikai szabályai szerint és a migráns személyeket tiszteletben tartó” módon történik.
A civil szervezetek szerint azonban nemcsak éves összehasonlításban romlott drasztikusan a helyzet: a munkájukban 8 éve részt vevő, egyik helyi lakos szerint, példátlan ami történik, és leginkább az embervadászatra emlékeztet. De az év eleje óta fokozatosan fajulnak el az állapotok, és egyre rosszabb bőrben vannak a migránsok is.
A francia állam továbbra is felajánlja, hogy elszállásolja őket az ország távolabbi pontjain, augusztus óta több mint 350 személy tranzitja ment végbe, csakhogy sok esetben hamarosan kiderül, hogy nincsenek valódi szolgáltatások, igazi perspektívát nyújtó jövőkép ezeken a településeken, és az elsősorban fiatal férfiak visszatérnek Calais-ba. Többségük olyan országból származik, pl. Afganisztánból, Eritreából vagy más (polgár)háborús területekről, ahova csak bajosan lehet őket visszatoloncolni, esetleg menekültkérelmük nem befogadható, mert már más országban is beadták. Az eddigi utazás során elfogyott a pénzük, és nem tudnak előteremteni 800 eurót, amit a csempészek kérhetnek átlagban az átkelésért; marad tehát a próbálkozás, hogy elbújhatnak valamilyen járművön, amely az Egyesült Királyságba tart.
Az egyik helyi civil szervezet, az Auberge des Migrants felmérése alapján a nyáron megkérdezettek azt mondták, átlagban hetente kétszer rombolják le alvóhelyüket, veszik el holmijukat a rendőrök. Október 1. óta 46 ilyen akciót írtak össze az éjszakánként „őrjáratokat” is szervező önkéntesek, akiknek célja, hogy jelenlétükkel megakadályozzák az ilyen jellegű rendőri fellépést. Vagy ha az nem sikerül, akkor lefilmezzék, és másképp is dokumentálják a történteket. A jövőben pedig feljelentéssel kívánnak élni, vagy – az esetektől függően – az ombudsmanhoz fordulnak.
A becslések szerint 500 migráns lehet a környéken, miközben 1200 rendőr kutatja a nyomaikat. Akár éjjel is felkeltik őket, a cél szakszóval „a fixációs pontok” kialakulásának megakadályozása. A külföldiek nemcsak éjjel bujkálnak, de el is dugják holmijukat, ha elhagyják táborhelyüket napközben (jobb esetben pl. üres kamionokat, elhagyott ipari épületeket; a kevésbé szerencsések bokrok mélyén húzódnak meg), mert azokat távollétükben elviszik. A gyakorlatban a város aktívan együttműködik e téren: ha pl. a rendőrök beviszik az őrsre az embereket, akiket később általában el kell engedniük, rögvest megjelennek a szemeteskocsik, és elszállítják a sátrakat, kartonokat, matracokat és – elvileg jogellenesen – a személyes holmikat is, a szemetet pedig gyakran ott is hagyják.
Bár csak az Auberge des migrants és a Help Refugees szervezetek hetente 400 takaró kiosztására is felkészültek, de az eszkaláció miatt és a tél közeledtével úgy látták, másképpen is kell fellépniük. Ezért december 6-án, a Migránsok Mikulása névre keresztelt akció keretében összefogtak, többek között a Secours Catholique helyi csapatával, és újabb 300 takarót és vízhatlan sátorvásznakat osztottak ki. Ezúttal azonban megjelölték ezeket saját nevükkel és jól látható logójukkal: a törvény szerint kölcsönbe adják őket barátaiknak, egy szerződés keretében, amit alá is írattak, tolmács segítségét igénybe véve, az érintettekkel.
Tervük az volt, ahogy amennyiben ezeket is megsemmisítik, megrongálják vagy szemétre dobják a hatóságok, akkor feljelentést tesznek az ügyben.
Nem kellett sokáig várni, december 11-én, miután a rendőrség, a vihar ellenére, újabb „táborokat” számolt fel néhány aktivista hiába érdeklődött a rendőrségen, csak távozóban látták, hogy eltűnt tárgyaikat, rajtuk a jól látható nevekkel-logókkal, elszállítják a szeméttelepre – annak ellenére is, hogy a hideg miatt ez egyértelműen a külföldiek egészségének veszélyeztetése. Bár tegyük hozzá, hogy ugyanezen a napon megnyitott néhány konténert is a prefektúra, feltehetően az első havazások nyomán indult civil és lakossági nyomásgyakorlás hatására.
Ahogy a calais-i példa is illusztrálja, a „minél rosszabbul bánunk velük, annál kevesebben jönnek” stratégiája egy bizonyos ponton túl csak a szenvedést fokozza, nem „tünteti el” a migránsokat. A szívó hatást ugyanis elsősorban nem a hatóságok fellépése, hanem a tágabb kontextus gyakorolja: a munkalehetőségek, a személyes kapcsolatok és a hátrahagyott nehézségek. A Földközi-tengeren átkelőket kérdőre vonó civilek szerint, az útra kelők többsége tisztában van a rá váró halálos veszéllyel, és ennek ismeretében kísérli meg az átkelést, annyira nem lát jövőt, vagy olyan zsákutcába került útja során.
Franciaország, Emmanuel Macron idevágó nyilatkozatai ellenére, nem kíván jelentős változást hozni a migrációs vagy menekültpolitikában, és pont azokkal a receptekkel próbálkozik, amelyek már az elődöknél se jöttek be, vagy azoknál még radikálisabb módszerekkel.
Ahogy az olaszországi helyzet kezelése is mutatja, Párizs óvakodik attól, hogy a minimálisnál nagyobb erőfeszítést tegyen, európai partnereit megsegítendő, annak ellenére, hogy az országban nincs kivételesen nagy „migrációs nyomás”. Főleg bizonyos „neuralgikus” pontokon, így Calais-ban, a fővárosban vagy az olasz határ mellett igazán föltűnő az állami segítségnyújtás és az évtizedes távlatban leépített befogadó struktúrák hiánya.
Ez a helyzet azonban nagyobb aktivitásra bírja a polgárokat is: nemcsak a segítők száma növekszik, de néhány hónapja, látva az állami politikák elégtelenségét és konstatálva, hogy egyes területeken tovább romlik a helyzet, az utóbbi évtizedben példátlan összefogás látszik kialakulni az összes érintett szervezet között. A terület „történelmi” és országos vagy nemzetközi hálózattal rendelkező szereplői mellett a számtalan helyi kezdeményezéssel együtt mintegy 500 szervezet döntött úgy, hogy megpróbálnak együttesen fellépni egy másfajta politika érdekében.
A hét végén induló rendezvénysorozat célja, hogy láthatóvá tegyék a bevándorlókkal, menekültekkel és migránsokkal szolidáris Franciaországot, hogy alaposan felmérjék a jelenlegi helyzetet, és egy jövő tavasszal megrendezendő nagyobb találkozó keretében megoldásokat és nem utolsósorban erőt mutassanak, a civileket elviekben nagyra tartó, de e területen egyre ellenségesebben kezelő hatalommal szemben.
A célok közt szerepel a több mint 1000 helyi kezdeményezés rögzítése egy térképen és adatbázisban, de az is, hogy a spontán, kevésbé szervezetten megnyilvánuló szolidaritásnak hivatalosabb keretet adjanak, ami láthatóbbá, hatékonyabbá és a politikai szereplők szemében fajsúlyosabbá teheti a lakossági támogatást.
A nyár óta tervezés alatt álló, és a napokban számos nagyvárosban egyszerre induló program szükséges voltát az utóbbi hetekben újabb, a civilek számára riasztó visszalépésnek tűnő döntések erősítették meg.
December elején vált ismertté egy törvényjavaslat, amely megkönnyítené azoknak az elzárását, akik az ún. dublini szabályok szerint visszatoloncolhatók egy másik európai országba. Bár az ombudsman a javaslat ellen foglalt állást, azt befogadta a Nemzetgyűlés.
Egy december 12-én hozott döntés pedig lehetővé teszi, hogy a prefektúrák és a bevándorlási hivatal dolgozóiból álló mobilegységek a hajléktalanoknak fenntartott sürgősségi szálláson „kiválogassák” azokat, akiknek nincsenek rendben a papírjaik. Ahogy mondani szokás, a francia történelem sötét korszakait idéző „válogatás” terve óriási felháborodást okozott, rendhagyó módon még a szállások fenntartói is csatlakoztak a migránsokat segítő szervezetek tiltakozásához.
Úgy tűnik, az idei, keményen kezdődött tél sem arról szól majd, amit az aktuális ünnepek üzenete sugallna, hogy az állam, a lakossági szolidaritást is mozgósítva, menedéket ad a messziről jött és segítségre szoruló idegeneknek.
Dobsi Viktória
Címlapkép: Kerítés a calais-i kikötőben; fotó: VOA/Nicolas Pinault, forrás: Wikipedia
Érdekel a külpolitika? Ha igen, kövesd a Világtérkép Facebook-oldalát!
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Telex: Mostantól akár hatszor annyi idő alatt adja ki az állam a közérdekű adatokat Mostantól 15 nap helyett újra 45 napjuk,...
