Több százezer francia vonult utcára szerdán a munkajogi reform ellen

A hivatalos adatok szerint 220 ezren, a szervezők szerint félmillióan vonultak utcára március 9-én több francia városban, hogy a kormányzó Szocialista Párt (PS) munkajogi reformterve ellen tiltakozzanak. A mobilizáció derékhadát azok a gimnazisták és egyetemisták alkották, akiknek spontaneitásától talán a legjobban tartanak a mindenkori gall kormányok. Manuel Valls miniszterelnök óvatosan vissza is vonta 2 hét további egyeztetés céljával a tervezetet, de a mozgósítás és a tüntetések várhatóan folytatódnak: a cél meghátrálásra bírni a kormányt a munkapiac liberalizációját célzó javaslat legfőbb pontjait illetően.

 

 

Az egész ország területén 230 tüntetés, 100 blokkolt középiskola, a szervezők szerint félmillió demonstráló, köztük 100 ezer egyetemista… Bár a francia kormány a felháborodás és a tiltakozások mértékét látva, és nem utolsósorban a diáktüntetésektől tartva két hétre visszavonta törvényjavaslatát, míg további konzultációkat szervez: a tegnapi mozgósítás mégis nagyon látványosra sikeredett.

 

Tíz város, tíz tüntetés – a libezap videója

 

A tüntetők szerint a szocialista párt „munkatörvénye” csak brutális visszalépés, társadalmi regresszió forrása lehet, amely olcsóbbá és kiszolgáltatottabbá teszi a dolgozókat. A projekt, amely ellen már 1 millió aláírás gyűlt össze, valóban elég merészre sikeredett, mert nemcsak a PS balszárnyának tiltakozását váltotta ki, de a párt szokásos liberális szakértői is keményen kritizálták.

Gérard Filoche, a párt legismertebb munkajogi szakértője, nyugdíjas munkaellenőr szerint egy ellenforradalmat jelentene a megvalósítása. Míg eddig a munka törvénykönyve a dolgozók emberi jogait védte, ezentúl kiszolgáltatná őket a munkaadónak.

A szabályozás engedélyezné a 10 órás, esetleg 12 órás munkanapot, ha a kollektív szerződés ezt lehetővé teszi; a 40 órás, külön engedéllyel 60 órás munkahetet; az ipari tanulók 35 óra helyett 40-et dolgozhatnának. De egyéni megegyezés alapján akár ennél hosszabb is lehetne a munkaidő. Megszűnne az eddigi 11 órás kötelező pihenő elve, és a túlóra pénzt felválthatná másféle kompenzáció.

Bár a kormány szerint mindez fakultatív, Filoche emlékeztet rá, hogy a munkahelyen nincs demokrácia, az emberek nem szabad polgárok, hanem alárendelt helyzetben vannak, és adott esetben a „revolverrel a halántékukon választhatnak”. „Próbáljon meg önkéntesen dolgozni vasárnap, ha a főnöke nem akarja! Próbáljon meg nem dolgozni, ha a főnöke nem akarja!” Bár eddig is lehetséges volt átmenetileg visszafogni a béreket 1-2 évre, ha a gazdasági helyzet úgy kívánta, ez most 5 évig működhetne.

 

 

François Hollande köztársasági elnök és Manuel Valls kormányfő vélhetően brüsszeli ihletésre és a nagyvállalati szektor lelkes támogatásával létrejött reformtervezete többek között tehát felszámolná a PS egyik legnagyobb politikai vívmányaként számon tartott 35 órás munkahetet. Bár egyes szektorokban és különleges körülmények között, pl. egy természeti katasztrófa alkalmával, a munkaidő meghosszabbítására eddig is volt lehetőség, de az új szabályozásban, a kollektív megegyezések visszaszorulásával, és egyéni alkuk mentén szisztematikussá válhatna az eddigi kivétel.

A munkaidő meghosszabbítása lehetséges lenne bérnövekmény nélkül, olcsóbbá és egyszerűbbé, kevésbé vitathatóvá válnának az elbocsátások; az ellenzők szerint a munkajogok leépítése a prekariátust növelné, és regresszív versenyt generálna maguk a dolgozók, és az egyre kevesebbet ajánló munkaadók között. A szerdán felvonuló fiatalok, idősebbek, gyerekeik kilátásaiért aggódó szülők, tanárok – köztük sok egykori szocialista szavazó – felháborodása elég masszívnak tűnik: a sajtónak kemény szavakkal nyilatkoztak arról, amit komoly veszélyként érzékelnek jövőjükre és a jogaikra nézve, a „főnökök” és a „gazdagok” védelmében.

 

 

Valls a párton belüli egyre hangosabb kritikák nyomán még lemondását is belengette fenyegetésként néhány napja, de nyilván eszébe sincs visszavonni a törvényt, és komolyan veszi a tiltakozásokat. Erre utal az is, hogy holnap személyesen fogadja a diákszakszervezeteket. Akik közül még a reformpárti, mérsékeltebbek is azt ígérik, hogy ha a legvitatottabb pontokat nem vonja vissza a kormány, magára vonja a „fiatalok haragját”.

Épp 10 éve a jobboldal próbálta liberalizálni, „rugalmasabbá” azaz olcsóbbá és némileg kizsákmányolhatóbbá tenni a pályakezdő munkaerőt – a diákok és fiatalok heves ellenállása Jacques Chirac utolsó elnöki mandátumának egyik legsúlyosabb politikai buktáját okozta. A törvényt ugyan megszavazták, de hamarosan vissza is vonták. A hírhedt CPE elleni lázadás egy egész generációt politizált – képviselői ma elhűlve nézik, hogy a szocialisták próbálják átverni azt, ami egykor a jobboldalnak nem sikerült.

 

 

A jövő tavasszal esedékes elnökválasztás előtt, mandátumuk utolsó szakaszában Hollande és Valls tehát sokat kockáztat, és ráadásul ez rövid időn belül a második  súlyos politikai válság, amit magukra húzhatnak. Miközben másik (szélső)jobb ihletésű projektjük, a terrorveszélyre hivatkozó alkotmánymódosítás ellen is folytatódik a mozgósítás, a társadalom és a civilek baloldali szektoraiban, de a párton belül is – a politikai fiaskó egyre valószínűbb.

A szerdai események szervezői, a fiatalok épp úgy, mint a kis baloldali formációk és a Zöldek, civilek és militánsabb szakszervezetek azon lesznek, hogy a hónap végéig növekedjen a dolgozók, diákok és munkanélküliek összefogásán alapuló mozgalom. Már ismertek a következő dátumok is – március 17. és március 31. – amikor várhatóan újra tömegek követelnek majd progresszív, 21. századi reformokat ahelyett, ami számukra a munkavállalók biztonsága és jogai elleni támadásnak tűnik.

Dobsi Viktória

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.