Szolidaritás 3 klikkben – viták a Facebook és a politikai közösség viszonyáról

Néhány nappal azután, hogy a francia trikolór, a Párizsban és a szomszédos Saint-Denis-ben végbement merényletek után elárasztotta a képernyőket – a világon átfestett több tucat középület és feltehetően több millió profilkép révén – megérkeztek azok a reakciók is, amelyek a gesztus kiváltó mechanizmusokat bírálták. Ha ugyanis kollektívan egy nemzeti lobogó színeibe öltöztetjük a saját identitásunkra utaló profilképünket, és mindezt a világ egyik legbefolyásosabb cégének javaslatára és kezdeményezésére tesszük, akkor a döntés csak látszólag szimpla és „magától értetődő”.

A trikolór-dísz etnocentrista és Európa-centrikus voltára figyelmeztető hangok közül kiemelkedett Lulu Nunn, aki a The Independent brit napilapban ostorozta a „fehér felsőbbrendűség” eme megnyilvánulását – arra is utalva, amiről szintén sok szó esett a merényletek után, hogy egyes halottak és áldozatok összehasonlíthatatlanul többet nyomnak a latban és a nyugati  médiában, mint mások. Nemcsak a franciaországi merényletek előtt és után végbement támadások bejrúti vagy nigériai áldozatai nem váltottak ki hasonló felindulást, de kevés Facebook-profil utal arra, hogy Szíriában az utóbbi években átlagosan 130 ember halt meg naponta, vagy arra, hogy Európa határain az idén már 700 gyerek vesztette életét, amikor megpróbált a kontinensre jutni.

A szolidaritás sajátos szűrőin túl, Nunn arra is emlékeztet, hogy bizony a nemzeti lobogók elég komplex jelképek – különösen egy olyan nagy és nem mellesleg birodalmi múltú ország esetében, mint a francia –, politikai és történelmi jelentések sokasága fűződik hozzájuk. A szerző azt is felveti, mennyire sajátságos, hogy az Iszlám Állam birodalmat álcázó propagandájára a közösségi oldal szolgáltatásait fogyasztó európai épp egy kissé imperialista és nacionalista jelképpel felel.

Ahogy a magyar felhasználók többségének, feltehetően Marc Zuckerberg nemzetközi stábjának sem jutott eszébe, hogy a franciák egy része bizony nem feltétlenül rajong a trikolórért, vagy az, hogy a zászlót a politikai paletta jobb oldalán és szélén jóval gyakrabban használják, sokaknak egyenesen Marine le Pen és Nemzeti Frontja juthat eszébe a színösszeállításról.

Jelképek és módosuló vagy önkényesen rögzített jelentésük

Romain Ligneul, az idegtudomány művelője, a rue89.fr portálon elemezte a Facebook (FB) trikolóros ötletének hátterét és következményeit. Ahogy Ligneul is megállapítja, az interneten „összekapcsolódó emberiség”, pláne az ilyen, érzelmileg túlfűtött pillanatokban bizonyára erősebb a félelemmel szemben. Ezért sem vethető a portál „szemére”, hogy többször is felkérte Párizsban és a környékbeli településeken található felhasználóit, jelezzék, biztonságban vannak. (Az eddig csak természeti katasztrófák esetében alkalmazott safety-checking most került először tesztelésre egy merénylet után, a libanoniak egy nappal korábban még nem használhatták.)

Ligneul szerint teljesen más tészta az, ami a francia trikolórral és a profilképekkel történt, ami korábban focidrukkerek esetében, illetve az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának a melegházasságra vonatkozó júniusi döntése nyomán már kipróbálásra került. De most fordult elő első ízben, hogy a FB egy nemzeti lobogó színeit javasolta volna a profilképek színezésére.

A párizsi merényletek nyomán egyébként több jelkép is feltűnt, elsőnek talán a Londonban élő francia rajzművész, Jean Jullien rajza, a Peace for Paris, amely az Eiffel-tornyot applikálja a béke szimbólumába. (Az utóbbi, 1958-ban Gerald Holtom által létrehozott rajz a brit atomfegyver-ellenes kampány jegyében született, de Nagy-Britannián kívül általában az erőszak-mentesség és pacifizmus jelképeként azonosítják.) Egy másik, a napokban különös jelentést kapó szimbólum Párizs jelmondata volt (Fluctuat, nec mergitur – Hánykolódik, de el nem süllyed), illetve a „Pray for Paris” meglepő karriert befutott hashtag egy szekuláris voltára oly büszke ország esetében, ahol a közbeszédben ritkán esik szó imádságról.

Visszatérve a FB kezdeményezéséhez, a közösségi oldalon hirtelen megszaporodó francia zászló, egy szimbólum, ami jelentések sokaságát hordozza, nemcsak a francia, hanem a más nemzetiségűek számára is, egy, a portál által rögzített jelentést kapott: „a franciáknak és a párizsiaknak jeleztük vele támogatásunkat”. Miközben az internethasználók nagy része nyilván egyetért ezzel a jelentéssel, Ligneul is leszögezi, hogy a francia közvéleményen belül a nemzeti zászlóért nem mindenki rajong. Használata a focimeccseken kívül világos különbségeket mutat egy jobbos-balos skálán, és így van ez a Marseillaise-zel is, amit az elmúlt napokban ugyancsak gyakran hallhattunk.

A himnusz, amelynek szövegét többször is megpróbálták már átírni, szintén főleg a politika baloldali spektrumán népszerűtlen. 2007-ben Ségolène Royal köztársasági elnöki kampányában valóságos botrány lett abból, amikor elénekelték egy meetingen. A Szocialista Párt imázsa (ideológiájával együtt) azóta ugyan változott, de ezzel együtt is igaz, hogy mint bármely ország vagy polgár életében egy nemzeti jelképnek, így egy zászlónak sokféle jelentése lehet – a nacionalista hév, a szolidaritás, egy politikai üzenet vagy mondjuk az ellenállás is eszünkbe juthat róla, ezek a jelentések pedig a FB javasolta gesztusban leszűkülnek egyetlen üzenetre.

A szolidaritás klikkje mint értékes információ

A Zuckerberg-projekt szempontjából van egy kétségtelenül nagyon izgalmas vetülete az akciónak, hiszen a tragédia lehetőséget nyújtott arra, hogy teszteljék, hogyan reagálnak a felhasználók, ha közvetlen felszólítás érkezik a cég részéről („Változtassa meg profilképét”) valamilyen viselkedés megvalósítására. A direkt befolyás érvényesítésének esélye fontos információ egy-egy használóval kapcsolatban.

Ráadásul, lévén a profilképek nyilvánosak, olyan adatról van szó, amely más csoportok – kormányzati vagy épp kereskedelmi szereplők számára is elemezhetővé válik. A naponta számtalan általunk előállított információ, a beszélgetéseink, a posztok, a megosztott tartalmak, a meglátogatott oldalak sűrűjében ez egy egyértelmű és könnyen értékelhető, raktározható adat.

A Facebook számára, amely elsősorban hálózatokat, kapcsolatrendszereket elemez, további érdekes adalék lehet az, hogy a döntésünket milyen összetételű kapcsolatrendszerben hoztuk meg. ĺgy pl. ha Romain Ligneul nem festi trikolórra profilképét, de ismerőseinek 21%-a igen, akkor feltehetően nem vadul Franciaország-ellenes, és még kevésbé dzsihád-párti. A 21% szociokulturális miliőjének jellemző adata, 70% feletti szám azt jelezné, hogy az utóbbi hajlamosabb a „nemzeti érzésre”, vagy akár a politikai nacionalizmusra, a 0% utalhatna egy radikalizálódott környezetre. Ezek olyan információk, amelyek hasznosak lehetnek a nemrég bevezetett hírszerzési törvény keretében is.

Végezetül, az opció választása egy konkrét ismerősünk profilképe alatti gombbal lép működésbe, azaz ennek használatával a Facebook tudtára adjuk, ki az, aki befolyással van ránk. A nagybátyánk? a legjobb barátunk? vagy egy olyan, esetleg ellenkező nemű ismerősünk, akinek gyakran csekkoljuk a profilját? Az, hogy kinek van a legnagyobb befolyása az adott hálózatokon belül – van, aki 30 személyt vett rá a profilkép módosítására, mások csak egyet-kettőt – szintén értékes, könnyen elemezhető információ. A jövőben esetleg többet látjuk majd a legbefolyásosabb személyek posztjait?

Megkövetelni az algoritmusok átláthatóságát

Régóta tudjuk, hogy a Facebook megszűri a falunkon megjelenő publikációkat, a preferenciáink, és más, homályos szempontok alapján, ahelyett, hogy a kontrollt teljes mértékben a felhasználókra bízná. Vajon a fenti adatokat felhasználja majd az algoritmusok alakításához?
Ahogy azt is tudjuk, hogy a Háló nagymértékben befolyásolhatja a véleményeket, de akár a szavazási szándékot is. A amerikai tudományos akadémia folyóiratában, a nagy presztízsű PNAS-ban jelent meg nyáron egy tanulmány, amely szerint, ha egy Google-jellegű keresőmotorban manipulálják a találatok sorrendjét, akkor a bizonytalan szavazók véleménye 20%-ban módosíthatja a polgárok szavazási preferenciáit. Egyes demográfiai csoportokban az arány még magasabb lehet. A tanulmány szerzői azt is bizonyították, hogy a manipuláció rejtve maradhat a felhasználók előtt.

Bár Ligneul leszögezi, hogy tudomásunk szerint sem a Facebook, sem a Google nem űznek effajta, direkt és célzott manipulációt, de ha tekintetbe vesszük, mekkora szerepet játszanak a közéleti vitákban, akkor felmerül, hogy bölcsebb lenne, ha elvárnánk politikai vezetőinktől, hogy követeljék meg az „intelligens szelekciót” és rangsorokat meghatározó algoritmusok teljes átláthatóságát.

Tagadhatatlan, hogy a közösségi oldalak, és általában az internet pozitív hatással lehetnek a társadalmaink politikai és kulturális fejlődésére, például úgy, hogy közvetlen vitára vagy új kifejezési módokra adnak lehetőséget, de a kockázatokat is fel kell mérnünk.

Akkor most mindenki egy kicsit patriótább?

Azzal az egyszerű lehetőséggel, hogy a Facebook felajánlja, legyen kék-fehér-piros színezetű a profilképünk, sok felhasználót arra indít, hogy válasszon. És bár választásaink előzetes véleményünktől függenek, az emberi lények véleményüket úgy alakítják, hogy az jobban szinkronban legyen a már meghozott választásaikkal.

A kognitív disszonancia szociálpszichológiai elméletében leírt jelenségből az is következik, hogy ha arra késztetünk embereket, hogy válasszanak, akkor arra is késztetjük őket, hogy ezt a választást igazolják, maguk és a többiek felé. Jelen esetben és nagyon leegyszerűsítve: a trikolórt választó franciák valamennyivel patriótább módon kerülnek ki a kalandból.

Másrészről azt is tudjuk, hogy nehéz mentesülni a társadalmi konformizmus szabályai alól, hiszen a többiekkel való viszonyban építjük fel magunkat. Híres kísérletek azt is megmutatták, hogy két különböző méretű vonalat hajlamosak vagyunk egyformának látni, ha körülöttünk sokan azt mondják, nem különbözőek. Ligneul végezetül Robert Zajonc szociálpszichológus eredményeire utal, melyek szerint, ha ismétlődően találkozunk egy adott képpel, jelen esetben a gall trikolórral, az csökkenti a negatív és növeli a pozitív érzéseinket vele szemben.

A szerző lezárásképp arra figyelmeztet, hogy jelenleg, amikor a francia társadalom a saját egységét keresi, meg azokat a válaszokat, amelyeket az elszenvedett agresszió indokol, nagyon fontos, hogy tisztán lássuk, hogyan jön létre, és hogyan orientálódik a közvélemény az olyan közösségi oldalakon, mint a Facebook. Könnyen lehet, hogy az olvasó kételkedik abban, hogy a saját véleményére bármilyen hatással lehetnének a fenn leírt folyamatok és tények. De ne feledjük, hogy mindezek a lakosság döntő többségére applikálódnak, épp ezért bizonyára fontos szerepük lesz a következő hónapok és évek folyamataiban.

„Köszi, Apple, ez kedves tőled. Mondjuk, ha te Franciaországban fizetnéd az adóidat, akkor abból mi fizethetnénk a rendőröket. Puszi.”

Több nagy cég franciaországi leányvállalata is próbálkozott hasonló, a trikolórt variáló szolidaritási üzenetekkel a merényletek után, de nem mindig fogadták gesztusaikat jó szívvel. A legmókásabb talán a Starbucks France „Minden gondolatunk és imádságunk párizsi partnereinknek és barátainknak, és az egész francia népnek” tweetjét fogadó össztűz volt. Az „akkor most már Franciaországban is fizettek majd adót?” választól az „az imádságokat köszi, de az adóknak jobban örülnénk! Mikor jöttök a kasszához?” és az adóhivatal linkjéig (merci!) számtalan tweet érkezett. Hasonlóképpen járt az Apple is, amelynek szájtján egy kék-fehér-piros alma és a Szabadság, Egyenlőség, Testvériség felirat fogadta a látogatókat. Itt a címben idézett tweet nyomán indult indulatszavaktól hemzsegő vita arról, ki mindenkinek lehetne még fizetni az Apple adóiból a rendőrökön kívül, illetve végső soron ki is a hibás az adóelkerülésért, a törvényhozók vagy a rossz szabályozást kihasználók.

Ahogy a Marianne hetilap is emlékeztet rá, a Starbucks valóan nem fizetett egy cent adót sem, mióta 2004-ben megjelent az országban, míg a Facebook által tavaly leperkált 319.167 euró a becslések szerint az eredeti summa 1%-a lenne, 99-t sikerül optimalizálni. Hasonló lehet a helyzet a gyászszalagot öltő Google-val, és másokkal… Az újság a Tax Justice Network friss tanulmányára hivatkozva állítja, hogy 2012-ben az amerikai cégek adóelkerülése 4,2 milliárd euró kieséssel járt volna Franciaország számára. A vállalatok egyes számú áldozata egyébként maga az USA, a franciák a másodikok az európai vesztesek listáján, amelyet Németország vezet.

Mindez valóban még kevésbé tűnik szolidárisnak az „egész francia néppel”, ha tudjuk, hogy a terrorizmusra hivatkozva a kormány jövőre adóemelést is tervez.

Mennyit ér egy szélsőséges kontent, ha hozza a klikkeket?

A másik napokban zajló polémia a Facebook moderálási gyakorlatával kapcsolatban lángolt fel. Mint tudvalevő, nemcsak az Iszlám Állam szervezete használja kiválóan az internetet propagandájának terjesztésére, de a harcos dzsihadista tartalmakon túl a szimpla vallási fundamentalizmus is a hálón terjed a legjobban. Ma egy brüsszeli imám már egyiptomi youtube-prédikátorokkal versenyez abban, hogy útmutatót adjon a fiataloknak, halal-e a műköröm, vagy joga van-e egy nőnek kilépni az utcára.

Feltehetően ezért is voltak érzékenyebbek arra néhányan, hogyan tűri meg a FB oldalain a dzsihadista propagandát, miközben például számos, ISIS nevű felhasználót letiltott szerte a világon. A tartalomszabályozás területén dolgozó szakemberek is felszólították a közösségi oldalt, hogy változtasson eddigi gyakorlatán, amely vagy figyelmen kívül hagyta az uszító tartalomra vonatkozó jelzéseket, vagy utólag azzal védekezett, hogy nemcsak a tartalom, hanem annak kontextusa is érdekes. Hiszen valaki azért is megoszthat egy videót, hogy éppen annak szélsőséges voltára figyelmeztessen – ahogy az egyik, egy olasz parlamenti képviselő által februárban posztolt videóval is történt, amely a novemberi merényletek nyomán gyorsan 6 majd 14 milliós nézettséget produkált.

A finomabb kritikák szerint a FB gyakorlata egyszerűen pancser, de az is felmerült, hogy a szabályozás azért következetlen, mert az oldalt nem is érdekli a tartalom, ha hozza a klikkeket. „Mindegy, hogy egy kalasnyikov van a kezedben, vagy egy tábla azzal a szöveggel, hogy ‘Je suis Paris és Beiruth’.”

Dobsi Viktória

Van egy remek karácsonyi ajándékötletünk: ajándékozz névre szóló 2016-os Átlátszó Támogató Kártyát!

Havonta csak egy ezres: már csak 945 új előfizetőre van szükségünk ahhoz, hogy az alapműködésünk közösségi finanszírozásúvá váljon.

A 2016-os Átlátszó Támogató Kártyát itt lehet megrendelni.