Reggel bámuljuk a tengert Kos irányában. A sziget szabad szemmel tisztán kivehető, legközelebbi pontja csupán hat kilométerre van. A távot egyesek úszva is megteszik, mint például Hecham Moadamani, akinek a kalandos története itt olvasható, ő kicsit feljebb úszott. Ez nem Balatonátúszás. Egy hajó bármikor neked jöhet, a hullám bármikor elnyelhet, és közben nincs ivóvíz és szőlőcukor.
Nézzük a lehetőségeinket. Elviekben mehetnénk gumicsónakkal kétszáz euróért, kb. hat óra alatt, közepes hajóval kétezer euróért, kb. négy óra alatt, vagy kompon 20 euróért, 45 perc alatt. Az első fizikailag túl rizikós, a másodikra nincsen pénzem. Mindkettőt több napba telne megszervezni. Marad hát a harmadik megoldás, komppal megyek Kosra.
Azért kicsit sajnálom, hogy nem máshogy, de hát ez a különbség az európai legális és a nem európai illegális között. Inésnek is Bodrumban kell maradnia, nincsen európai vízuma.
Bodrum, kompállomás.
A kompmegállóban turistasor áll reggel. Az iratokat szigorúan nézik át, erre a hajóra papírok nélkül senki nem lép fel. A patinás kikötőt elhagyva valóban sokkal zabosabb a tenger. Odüsszeusznak is meggyűlt a baja vele rendesen, emlékszem a nagyszerű olvasmányra: „átszeltem roppant mélyvizet is már, most pedig nincs út itt kikerülnöm a szürke habokból, mert odakint éles sziklák, körülöttük a hullám zajlik zúgva, ötödik ének”.
Tűnődöm, az éjszaka vajon hányan tehették meg az utat, hányan úsztak a tengerben, és milyen drámák zajlottak a csónakokban? Az ismerős család átjutott-e?
Előzmények
“Együtt élünk vagy együtt halunk” – egy szír család a tengeri átkelésről és az embercsempészekről
“Az országom egy katasztrófa, mert mindenki csak a saját érdekeit nézi” – 16 óra buszozás Izmirbe
Utazás délre – Magyarország a pokol kapujaként szerepel az arab nyelvű posztokban
A fedélzeten a Spiegel forgatócsoportja, nekik csak fél napjuk van a felvételre, velem ellentétben, aki már két hete utazik Törökországban. Gyorsan készül a híradás. Kezet fogunk, kérdezem, akkor elfogadják-e a menekülteket „akiket küldünk nekik”. El, mondják és hozzáteszik, hogy ők is szívesen megörökítenék a szír családdal való találkozásomat a másik oldalon.
Az jó lenne, de Ahmedról és Nasrine-ról mindeddig nem jött hír. Megérkezünk a túlpartra.
A görög oldalon az eddigitől teljesen eltérő valóság tárul elénk. Itt már nincsen bujkálás. Több száz, a tengert megjárt ember gyülekezik a kikötővel szemben. Az afrikaiak az erőd falánál álldogálnak, a tengert kémlelik, mintha még várnának valakikre.
A szírek arrébb ülnek. Szétzilált gumicsónak-maradványok lebegnek a görög parti őrség járművei között. „Nem tudunk mit csinálni velük, túl sokan vannak”, mondja egy lelazult görög rendőr, akinek feltűnhetett a csodálkozásom.
Mellette németnek kinéző turista érkezik egy csoport menekülttel, kérdezi, hol veheti meg nekik a kompjegyet Athénba. Egy…kettő…három, a csoport legalább hattagú. Egy kompjegy Athénba 55 euró, kabinnal 75 euró. „Tessék csak, balra”, mondja a rendőr, mire a csoport elbandukol.
A németnek szemmel láthatóan fontos az ügy, felelősséget vállal a csoport továbbjuttatásáért.
Görög rendőrök Kos szigetén.
Megyek tovább a rendőrség épülete felé. Sátrak állnak a betonon, toi-toi vécékkel a háttérben. A sátrakban alszanak, telefonálnak, egy srác dinnyét kanalaz. Kicsit arrébb három szőke, miniruhás turistalány sasszézik, és próbál rávenni egy csoport szír fiút arra, hogy szedjék össze a szemetet maguk körül.
A srácok bőszen bólogatnak, tetszik nekik a lecke. Idősebb turistahölgyek vizet osztanak a gyerekeknek. Végre van egy ügyük, ahol hasznossá tehetik magukat. Öröm ezt nézni, viszont nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy bűz terjeng. Az elhúzódó menekültroham ellenére a szigeten nincsenek meg az alapvető feltételek, menekülttábort ide nem építettek.
Menekültek sátrai Kos szigetén.
A rendőrség előtt egy páncélozott gépjármű, egy tucat rendőr, és hatalmas tömeg. Úgy hatszázan lehetnek az első európai megállónál, ahol a kérelmet be kell nyújtani. Bemegyek a tömegbe, a Spiegel már forgat is, bár még nem sokan vállalják az arcukat.
Asma sem, egy szép, kerek arcú lány, a nyakában csecsemő, egy kisfiú fogja a kezét. „Nem mondtam meg anyámnak, hogy eljövök. Ez itt egy éves, a másik ötéves. Ez meg itt a férjem. Az átkelés csak egy kis hajókázás volt.” Laza csaj, hasonlít egy pesti barátnőmre. De szerintem nem igaz, hogy szír.
Megyek a part felé, a kissrácok boldogan ugrálnak a vízbe. Ők bezzeg szeretnének szerepelni. „Madam, madam”, szólnak, és egyenként ugranak be, nehogy összekeveredjenek a fejesek.
A padon egy fürtös hajú srác ül. Megkérdezem, milyen volt az átkelés.
„Majdnem elsüllyedtünk. A legkisebb gumicsónakon jöttünk át, és hat órát eveztünk.”
„Át tudtad volna úszni?”
„Az lett volna a második választásom”.
Ayham újságíró, a damaszkuszi egyetem újságját szerkesztette. Angliába akar menni, befejezni az újságíró iskolát. Hogyan juthat Angliába, kérdezi. Arról fogalmam sincsen, mert a Csalagúton átmenni életveszélyes. Vagány gyerek, a lelkére kötöm, nehogy embercsempészt fizessen.
Az izzó betonon már csorog rólam a víz. Beülök a rendőrséggel szembeni étterembe, ahol egy – másik – eltévedt blogger lányon kívül egy árva lélek sincsen. A bűz idáig terjed. Kostas ennek ellenére nagyon jókedvvel jön kiszolgálni „Mit kíván a kisasszony?”
Rendelek, majd mosolyogva elmondja, hogy egy kicsit most már sok a menekültekből, mert tényleg nincsen vendég. „Szerencsétlen helyen vagyok, és az is igaz, hogy nem minden menekült viselkedik rendesen”. Elmeséli, hogy múltkor széttörték a vécékagyló porcelán részét, mert ráálltak.
Mennék én is megmártózni, de Ayham megint int: „Gyere velünk Athénba hajóval. Reality show lesz.” Már több napja gondolkozom az utazás végpontján, és nagyon szívesen mennék tovább. Azonban a nem várt kiadásokkal a pénzügyi forrásaink végére értünk. Nem tudok továbbmenni. „Találkozunk Budapesten”, válaszolom.
Délután visszabattyogok a komphoz, amit a magyar útlevelem birtokában, puszta húsz euróért veszek igénybe, és amivel kontinensek, országok között is könnyen utazgathatok. Mások – akik között egyaránt vannak tanult és tanulatlan, dolgozni és nyerészkedni akarók, az európai kultúra iránt nyitott és az arab kultúrába zárkózó emberek – vagyonokat fizetnek azért, hogy az általuk biztosnak tartott ígéret földjére léphessenek.
Beszámolónk az ausztriai határátlépés enyhítésének napjaiban készült, azonban Isztambulban, ahova Inés korábban utazott vissza, további telefonbeszélgetéseket hallott magyarországi embercsempészekkel, akik az országon való átjutást ígérték a szír menekülteknek a könnyítés (szeptember 5.) után is. Isztambulból repülővel Budapestre és Tuniszba utaztunk. Inésnek kötetlen munkája van, én a hazautazás utáni reggelen munkába álltam.
A menekültek útvonalára vonatkozó kiadásaink Hatay tartományból kiindulva a következők voltak, egy főre vetítve
Szállásköltség Antakya 96 TL/éj, 3 éj
Autóbérlés 80 TL + benzin, 2 nap
Buszjegy Antakya – Izmir 90 TL
Buszjegy Izmir – Bodrum 30 TL
Szállásköltség Bodrum 75 TL/éjszaka, 3 éj
Bodrum utazások kisbusszal 40 TL
Komp Bodrim-Izmir 80 TL
Étkezés 60 TL/nap, 7 nap
Összesen: kb 445 euró/fő
Járulékos költségek: repülőjegy Isztambulba, az isztambuli szállás, közlekedés, reptéri fuvarok, utazás Nevşehirbe, Antakyába, a szír család kisegítése, az étkezések. Összesen 757 euró/fő.
Fizess elő az Átlátszóra, hogy még sok ilyen cikket írhassunk!
Havonta csak egy ezres: már csak 983 új előfizetőre van szükségünk
ahhoz, hogy az alaptevékenységünk közösségi finanszírozású legyen. Tudnivalók itt.
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Telex: Mostantól akár hatszor annyi idő alatt adja ki az állam a közérdekű adatokat Mostantól 15 nap helyett újra 45 napjuk,...
