Fukusima után 4 évvel Japán újraindítaná néhány atomerőművét

Bár a közvélemény többsége ma is ellenzi, Japánban szinte minden készen áll ahhoz, hogy újrainduljon néhány reaktorban a 2011. március 11-én bekövetkezett fukusimai katasztrófa nyomán fokozatosan leállt atomenergia-termelés.

Az ország korábban működő 48 reaktorából eddig 4 kapta meg az engedélyt a kormánytól és a felügyelő hatóságtól: a déli Kagosima prefektúrában fekvő Sendai és a Kiotótól nem messze lévő Takahama erőmű 2-2 blokkja. Kagosimában már a helyi kormányzó is hozzájárult az újraindításhoz novemberben, a másik prefektúra, az összesen 13 reaktorral rendelkező Fukui esetében azonban, a márciusi helyhatósági választásokra való tekintettel is, egyelőre mindenáron próbálják elkerülni az érzékeny témát a helyi politikai erők.

A tavaly decemberre előrehozott választások megerősítették pozíciójában Abe Sinzó miniszterelnököt, aki az 1955 óta az országot szinte folyamatosan (mindössze 6 évet leszámítva) irányító Liberális Demokrata Párt (LPD) élén áll. A „liberális nacionalistának” is nevezett politikus, aki alkalmasint revizionista eszméket is propagál, némileg megcsappant népszerűségét és pártján belüli támogatottságának csökkenését próbálta orvosolni az új választások kiírásával.

A hagyományos koalíciós partnerével, egy buddhista formációval az alkotmánymódosításhoz szükséges többséget is elnyerő Abe Sinzó elégedett lehet az eredménnyel, bár a választóknak csak 52%-a járult az urnákhoz. Ahogy korábban írtuk, az alacsony, és évek óta csökkenő részvételi hajlandóság okai Európából is ismerősek lehetnek: „a politikai-gazdasági- és médiaelit megcsappant legitimációja, a közérdeket felülíró lobbik ereje a politikai és vállalati szféra forgóajtóiban egymást váltó vezetők révén, a rendszeralkotó erőként működő maffia, vagy a politikai kampányok folyamatos drágulásával is összefüggő korrupció” – sorolta a tüneteket az Átlátszónak egy évvel ezelőtt Philippe Pelletier francia geográfus.

Abe Sinzó már 2012-es hatalomra kerülése óta ígéri az atomerőművek beüzemelését, amit támogat az ún. atomfalu (Genshiryoku Mura) is, azaz azoknak a politikai, állami-közigazgatási, ipari és gazdasági, illetve média- és értelmiségi szereplőknek a halmaza, amelyek alkalmasint a helyi maffiahálózatokkal együttműködve évtizedes egyetértésben munkálkodnak a nukleáris ipar érdekében. Egyelőre azonban a lakosságot nem sikerült teljes mértékben meggyőzniük.

Egy január végi kutatás szerint csak a japánok 36%-a támogatja az atomhoz való visszatérést, és március 8-án több mint húszezren vonultak fel Tokióban, hogy tiltakozzanak az ötlet ellen. Ugyan a magas államadósság mellett 26 milliárd euróra nőtt energiaimport, akárcsak az utóbbi 4 évben 20-30 %-kal megugrott villanyszámlák elhessegethetnék a polgárok aggodalmait, azonban úgy tűnik, az emberek bizalmatlansága ennek ellenére sem csökkent a szükséges mértékben.

Ellenérvek, kritikusok, ellenállók

Bár a hivatalos diskurzus szerint a fukusimai tapasztalatokból okulva megújultak a biztonsági előírások, akárcsak a felügyelet működése, de a valóságban nem ritkák az ellenkező tapasztalatok. A balesetet szenvedett erőművet kezelő és azóta államosított TEPCo (Tokyo Electric Power Company), amely rendszeresen hallgatott el fontos tényeket a katasztrófa után, és több ízben kapták hazugságon is, épp két hete ismerte el, óriási botrányt kiváltva, hogy egy éve eltitkolt egy újabb, a radioaktív víz folyamatos szivárgásával kapcsolatos problémát. Tavaly nyáron derült ki az is, a kiotói egyetem kutatóinak köszönhetően, hogy egy évvel korábban, amikor a TEPCo megkezdte a 3-as számú sérült reaktor épületelemeinek bontását robotizált daruk segítségével, több ízben is radioaktív por került a légtérbe. A részben szakszerűtlen eljárásnak is köszönhető, az elfogadott határérték 10 000-szeresét eredményező „bakikról” sem a kormányt, sem a környező településeket nem tájékoztatták, így pl. az egyik helyi gazdaság rizsterméséről csak piacra kerülésekor derült ki, hogy fogyasztásra alkalmatlan.

Az is erősíthette a vállalat iránti ellenérzéseket, hogy január 22-én az ügyészség bejelentette, nem kívánja a TEPCo vezetőit bíróság elé vinni, mert nincs elegendő bizonyíték arra, hogy előre látható vagy elkerülhető lett volna a baleset. (Ahogy tavaly is írtuk, ezzel ellentétes eredményre jutott a „japán parlament megbízásából 2012 júliusában publikált, független bizottsági jelentés. Eszerint emberi és ipari felelősség okozta a katasztrófát, méghozzá a baleset előtt, közben és azután is. A 2006-tól ismert kockázat ellenére a cég és a felügyelet megelégedtek kamumegoldásokkal, álóvintézkedésekkel. A földrengés és a szökőár nyomán támadt helyzetet rosszul kezelő TEPCo és a radioaktív szennyezés terjedéséről pontos tudással rendelkező, de a lakosságot hiányosan tájékoztató, és jókora késéssel evakuáló hatóságok egyaránt végzetesen súlyosbították a tragédia következményeit”.)

A májusra-nyárra várható újraindítás legfőbb praktikus akadályának az tűnik, hogy mindkét atomerőművel kapcsolatban feljelentést tettek – a panaszok lényege az, hogy a biztonsági előírások nem veszik elég komolyan a földrengéskockázatot, illetve egy esetleges baleset utáni evakuációs tervek nem kielégítőek. Emlékeztetőül: a fukusimai baleset után nem kaptak jódot a helyi lakosok, és a meteorológiai viszonyokat nem vették figyelembe a kiürítés során, azaz több olyan veszélyeztetett és szennyezett terület akadt, ahonnan csak jelentős késéssel távozott a lakosság. December végén újabb visszaemlékezéseket tettek közzé a balesetet kivizsgáló bizottság által begyűjtött, majd 800 tanútól. Köztük volt Yuhei Satoé, aki 2011-ben Fukusima kormányzója volt, és külön kiemelte, mennyire nélkülözték a cég és a kormány tájékoztatását a katasztrófa idején: „A hivatal minden alkalmazottja a tévén csüngött, hátha megértünk valamit abból, ami történik.”

Korábbi cikkeink a témában:

Napi 300 tonna sugárszennyezett tengervíz, a Jakuza és az atom cigányai

Csernobil után Fukusimát is szőnyeg alá sepri az atomlobbi

Hosszabb távon a helyi politikai és civil erők ellenállása lehet a kormány és az atomfalu céljainak legfőbb kerékkötője; így pl. a szintén újraindításra esélyes Kasiwazaki-Kariwa erőmű ügyében kompetens kormányzó, Hirohiko Izumida év elején bejelentette, hogy nem támogatja, hogy újra befűtsenek a szintén a TEPCO által működtetett reaktorokban. Izumida szerint a cég „passzívnak bizonyult a fukusimai katasztrófa okainak feltárásában”, „a belső ellenőrzés elégtelen”, és „ilyen körülmények között lehetetlen a biztonságról vitát nyitni”.

Az egyes prefektúrák önkormányzatainak korábban nem volt beleszólása az erőművekkel kapcsolatos kérdésekbe, jelenleg pedig a kormányzók dönthetik el, kinek adnak konzultációs jogot. Sendai esetében csak a prefektúra helyi „parlamentje” és az atomerőműnek helyet adó város vett részt a konzultációban, a szomszédos települések, hiába kérvényezték részvételüket, kimaradtak a november elején hozott döntésből. Az eljárás persze vitatott, sőt, egy januári felmérés szerint a nukleáris létesítményekkel ellátott települések és prefektúrák csak 20%-ban tartották helyesnek a Sendai kapcsán kialakított döntéshozatalt. Egy részük kezdeményezte is, hogy központilag alakítsák ki a konzultáció egységes szabályait.

Fukusima: a feladat kolosszális, és a nagyja még hátravan

Eközben Fukusimában tovább folynak a minimum 3-4 évtizedre tervezett mentés és dekontamináció munkálatai. „Japán jelentős sikereket tudhat maga mögött. A helyzet javult az erőmű területén. De továbbra is rendkívül komplex” – állapítja meg február közepén tett helyi látogatása konklúziójában a Nemzetközi Atomenergiaügynökség (NAÜ). Hasonló véleményen van a francia felügyelő hatóság (IRSN): „Óriási ráfordítással fontos eredményeket sikerült elérni. De a feladat kolosszális, és a nagyja még hátravan”. (Itt összegyűjtötték több szervezet friss jelentésének linkjét.)

Ahogy a Le Monde helyi tudósítója megállapítja, a radioaktivitás mindenütt jelen van, az épületekben éppúgy, mint a föld alatt, ahonnan folyamatosan szivárog a szennyezett talajvíz a Csendes-óceánba (a becslések szerint napi 300 t). Tavaly év végén sikerült biztonságba helyezni a negyedik reaktor medencéjének kiégett és aktív fűtőelemeit, ami kiemelkedő technikai eredményként értékelhető; viszont egyelőre nincsenek ismert hipotézisek sem arról, mihez lehet majd kezdeni a 3 reaktorral, ahol zónaolvadás ment végbe. Ezt az etapot ma 2020-25-re tervezi a cég; az első reaktor feltérképezése müonrészecskék segítségével februárban kezdődött meg; a folyamat egészéhez robotizációra lesz szükség – a világon még sosem került sor hasonló műveletre.

Múlhatatlan vízgondok

A reaktorok hűtésére használt folyadék – napi 350 tonna víz –, illetve az azzal keveredő talajvíz szennyeződése miatt a cég folyamatosan működő szivattyúi naponta 650 tonna folyadékot gyűjtenek be. Ennek egy részét elvileg nagyrészt megtisztítják – „csak” trícium marad benne – a maradékot pedig helyben tárolják, több mint 1000 tartályban. Március elején a különféle mértékben szennyezett, részben tisztított vízkészletek 600 000 tonna körül voltak – a hónap végére várhatóan 800 ezres tárolókapacitás fog kiépülni. (A szilárd radioaktív hulladék mennyisége jelenleg 260 ezer köbméter körül van.) Azonban a víztisztító berendezések, akárcsak egy éve, ma sem működnek folyamatosan és teljes kapacitáson, a legújabb ígéret szerint májusban érik majd el a napi 2000 tonnás plafont.

Folyamatosak a kisebb-nagyobb szivárgások is, februárban pl. egy 20 méter hosszú tócsát találtak az egyik épületben, és egy tengerbe vezető csatornán ömlött át minimum másfél órán keresztül a megengedettnél 70-szer szennyezettebb víz, de a napokban is akadt hasonló incidens.

Idővel persze ezek a többé-kevésbé szennyezett-tisztított folyadékok feltehetőleg a Csendes-óceánban landolnak majd, egyrészt a folyamatos szivárgás miatt, másrészt azért, mert ugyan már erdőket is irtanak az újabb víztartályok elhelyezéséért, ez a végtelenségig nem folytatható. A „legideálisabb” esetben, ha csak trícium maradna a vízben, a jelenlegi készletek az érvényben lévő szabályozás szerint 150 év alatt lennének a tengerbe önthetők.

 

A víz körforgásának természetes folyamatait a cég több úton próbálja megfékezni: hamarosan elkészül egy 900 méter hosszú, szigetelő szerkezet az óceánban; aztán az erőműtől távolabb is szivattyúzzák a talajvizet, hogy csökkentsék a szennyezett terület alatti szintjét; végül pedig továbbra is él a „jégfal” terv, amely 1500 földalatti csövön bejutatott folyadék segítségével lefagyasztaná a környező területeket. A jégfallal kapcsolatos teszteket most nyárra ígérik – de valami ilyesmit írtunk egy évvel ezelőtt is. (Számos sikertelen próbálkozás történt az eddigiekben, ugyanis a föld alatti rétegek nem hasonlítanak egy laboratóriumra, hanem barlangokkal, üregekkel tagoltak, ami tovább bonyolítja a fagyasztást.)

A francia felügyelő hatóság igazgatója szerint „az erőmű területéről folytatódó szivárgás szintjét nehéz megállapítani; az Északi-Csendes-óceán egészében megugrott a cézium-137 koncentrációja, hasonlóan a hatvanas évekhez, amikor a légköri atomkísérletek folytak a térségben”. A tengervíz szennyezettsége, akárcsak eddig, elsősorban az erőmű közelében a legsúlyosabb – Fukusima kikötője továbbra egy kis radioaktív tó (a tavaly nyári tesztek szerint a halak fele lépte túl a 100 Bq/kg határértéket)  –; és elsősorban a mélyebb rétegekben ülepedett meg, ezért az itt élő élőlényeket sújtja leginkább (pl. lepényhalak, ráják).

Számok, áldozatok, hulladékok… jövőkép

Az atomkatasztrófához köthető halálesetek száma 3200 körül van – az okok között találjuk az evakuáció körülményeit vagy a stresszt; míg a szökőár 10 érintett megyében majd 16 000 áldozatot szedett, akiknek többsége 65 év feletti. A három evakuált prefektúrát 229 ezren hagyták el, hivatalos kilakoltatott státuszban 120 ezren vannak. A katasztrófa miatt csődbe ment cégek kártalanítására eddig 13,44 Md eurót költött a TEPCo, a magánszemélyekére pedig 35,4 milliárdot – az összegeket kamatmentes hitellel az állam előlegezte meg.

A dekontamináció mai becsült költsége 20 Md euró – a kormány azt reméli, hogy TEPCo-részvényeinek eladásából jut majd ehhez az összeghez, azaz abban érdekelt, hogy mihamarabb újrainduljanak a vállalat leállított erőművei is. Fukusima területén jelenleg kb. 30 millió köbméter radioaktív hulladék van, ezeknek hosszabb távú tárolására egyelőre nincs elfogadott projekt; de a két szomszédos prefektúrában is blokkolják a helyiek a munkálatok megkezdését.

Eddig 86 gyermeknél diagnosztizáltak pajzsmirigyrákot, és ugyan ez jóval magasabb előfordulás, mint a japán átlag, de az egészségügyi hatóságok szerint nem az atombalesetnek, hanem a rendszeres szűrésnek köszönhető. Az atom potenciális áldozatai között találjuk persze az erőműben dolgozókat (januárban két halálos baleset is történt), akik naponta 6-7000-n vannak a telepen. Munkakörülményeik, amelyeket súlyosbít a képzett munkaerő hiánya és az iparágra máshol is jellemző sokszoros alvállalkozósítás, továbbra sem javultak számottevően.

 

A hatóságok nagy erőkkel bíztatnak a katasztrófa sújtotta területekre való visszatérésre, de egyelőre csak az egykori lakosok alig ötöde hajlik erre a megoldásra, amely technikailag egyéni dózismérőkkel történne. Azaz mindenki, a gyerekeket is ideértve, folyamatosan hordanának egy műszert, ami felbecsüli, mennyit tartózkodhatnak a szabadban és zárt területeken – a végső soron nem túl hatékony dekontamináció változóan szennyezett zónákat eredményezett akár egy településen belül is.

A többek között francia ipari és állami szereplők által is támogatott visszatelepítési program gyenge pontjai továbbra is a viszonylag magasnak mondható elfogadott sugárzási határértékek (ezek fokozatos leszállítását ígéri a kormány), illetve a 30-40%-os hibahatárral működő dózismérők, és persze maga a tény, hogy mindenki egyénileg felelős a saját biztonságáért. A fiatalok és a kisgyermekes családok többsége továbbra sem szeretne visszaköltözni az egykor evakuált zónákba, bár hamarosan megszűnhetnek az állami kompenzációk.

Egy januári felmérés szerint Fukusima lakóinak 71%-a elégedetlen azzal, ahogy a kormány és a cég kezelik a problémát. A TEPCo és a hasonszőrű cégek, illetve a kormány szempontjából is érthető, hogy az erőművek újraindítását és az evakuált területek benépesítését, a sugárszennyezettséggel való együttélés normalitássá emelését tekintik logikus lépésnek, ez lenne ugyanis az eddigi, évtizedeken át működtetett modell restaurációja.

Nehéz azonban nem észrevenni, hogy Japán számára a jelenlegi helyzet egy radikális paradigmaváltást is lehetővé tenne, ami ugyan rövid távon további befektetéseket és persze rengeteg innovációt tenne szükségessé, de hosszabb távon megspórolhatóak lennének a nukleáris energia rejtett költségei és súlyos kockázatai, nem mellesleg pedig a politikai-gazdasági elit programja is közelebb kerülhetne a lakosság elvárásaihoz. A katasztrófa a japán lakosság civil kezdeményezéseinek sokaságát hozta létre (pl. a dózismérés vagy a szolidaritás terén), a következő évek egyik nagy kihívása lesz az is, képes-e az eddig jellemzően autoriter államgépezet nyitottabban és konstruktívan reagálni ezekre a mozgalmakra.

 

Dobsi Viktória

Az utolsó két rész adatainak többsége a csernobili katasztrófa nyomán alapított ACRO francia szervezet Fukusima-naplójából származik. 

Az illusztrációk Guillaume Bression és Carlos Ayesta alkotásai. A Fukusimának szentelt sorozataik itt tekinthetőek meg.

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt.

Támogatás SZJA 1% felajánlásával #Azénadómból

Ha 1%-od az Átlátszó céljaira kívánod felajánlani, személyi jövedelemadó bevallásodban az Asimov Alapítvány adószámát tüntesd fel, ami a következő: 18265541-1-42 Letölthető nyilatkozat itt.