Spanyol premier: először áll bíróság elé a királyi család egyik sarja

Bár Spanyolországban néhány órára a szinte komplett médiateret betölti a karácsonyi lottó számait éneklő gyerekek hangja – végre kiderül, kinek adhat váratlan esélyt a Gordo (a ‘kövér’) az esetleg több éve tartó szűkösségből való kilábalásra –, de hamarosan újra a nap és talán az év egyik legfontosabb korrupciós híre foglalja majd vissza a címlapokat: először ülhet a vádlottak padjára a királyi család egyik tagja. És karácsonyi meglepetésként tán ez sem megvetendő.

Az 1975 novemberében, két nappal Franco halála után újrastartoló monarchia egyik legmélyebb válságának jelképévé vált a többek között adócsalással, sikkasztással, visszaéléssel és okirat hamisítással vádolt Iñaki Urdangarin és felesége, Krisztina hercegnő ügyében több éve folyó jogi és politikai küzdelem. I. János Király idén nyáron végre-valahára bejelentett lemondásához is hozzájárulhatott a királyi vő, Urdangarín egyesületéről Nóos-ügyként is ismert dosszié, amely az uralkodó rossz egészségi állapota és a megszorításokhoz kevéssé passzoló afférjai, így pl. peches elefántvadászata mellett már túlságosan nagy teher volt a spanyol állami intézményrendszer imázsának.

A királyi család, az állam és a fegyveres erők élére júniusban tehát a fess VI. Fülöp került, csinos feleségével és két szöszi kislánnyal újabb szimpátiapontokat abszolválva, így a szakértők szerint, testvérének, Krisztinának jogi kalandjai már kevésbé rengetik meg a trón talapzatát. A monarchia népszerűsége húsz éve csökkenő tendenciát mutat ugyan, de 2011 óta már öt pont alá csúszott a tízes tetszési indexen, ami – tegyük hozzá rögtön – nemcsak az idén 7,7 millió euró közpénzből gazdálkodó királyi ház kiváltságainak köszönhető, hanem összefügg a spanyol gazdasági és politikai elit, illetve az államszervezet általános megítélésével.

A 2007 óta brutális hatású ingatlanlufival, gazdasági- és hitelválsággal, illetve az előbbiek hatásait tovább súlyosbító megszorításokkal küzdő spanyolok egyre türelmetlenebbül szembesülnek a döntéshozók életmódjával, és a sorozatos hibáik és a valószínűsíthető bűntények ellenére fennálló sérthetetlenségükkel. Feltehetően ezért kísérte kiemelt figyelem a király vejének, a volt kézilabdázó Urdangarínnak és Krisztina hercegnőnek viszontagságait – bár spanyol honban igazán nincs hiány az utóbbi években a nyomozó hatóságok és az érdeklődő média jóvoltából részleteikben is nyilvánosságra került, és roppant változatos korrupciós ügyekből.

Urdangarín és üzlettársa ellen 2010-ben indult nyomozás sportstratégiával foglalkozó egyesületük és a Baleár-szigetek autonóm kormánya közötti necces ügyletekkel kapcsolatban; a ma nyilvánossá vált vádirat a tartomány volt néppárti elnökét is bíróság elé citálná. A Nóos-ügy legizgalmasabb vetülete egyébként nem is a szokásos pártpolitikai szál volt, hanem az a ritkán nyilvános küzdelem, amelyben a végrehajtó hatalom és az igazságszolgáltatás különféle intézményei szinte vérre menő csatát vívtak Krisztina kontra Jusztícia megmentéséért. A tét az volt, sikerül-e a megóvni az infánsnő, ergó a királyi család jóhírét, azzal a magyarázattal, mely szerint az amúgy közgazdász végzettségű Krisztina nemcsak nem vette észre férje feltételezhető üzelmeit, de szerelemtől elvakultan avagy jóhiszeműen és szórakozottan írt alá papírokat közös cégükben, illetve költötte magára és családjukra a vitatott eredetű összegeket.

Ezért a célért küzdött az első pillanattól ádázul az ügyészség, az igazságügyi minisztérium és a kormány – az összes rendelkezésre álló jogi és kommunikációs eszközét, illetve a nyomásgyakorlás  egyéb lehetőségeit is kihasználva. A csatában már a kezdetektől fennállt a vezéráldozat lehetősége is; Spanyolországban ugyanis már egy sztárbírót is likvidáltak az igazságszolgáltatást is behálózó politikai ügyekkel összefüggésben: Baltasár Garzónt saját kollégái függesztették fel 11 évre hivatali visszaélés miatt az azóta is legsúlyosabb korrupciós dossziéban, a Gürtel-ügyben. Úgy tűnik azonban, az aktákat utódja is túlságosan buzgón kezelte: bár a vádemelés most ért finisébe, a friss hírek szerint nem hosszabbítják meg az instruáló bíró státuszát, és a kormányzó Néppárt (Partido Popular, PP) több tucat vezetőjét érintő, szövevényes dosszié ismét egy újonc keze alá kerülhet.

Az aggasztó precedensek ellenére a mallorcai bíróság kötelékében dolgozó José Castro vizsgálóbíró ragaszkodott eredeti elképzeléséhez, és az adócsalást illetően bűnrészességgel vádolja a hercegnőt, felelősségét 2,6 millió euróra taksálva – az Urdangarín és üzleti partnere által elvileg törvénytelen módon szerzett 6,2 millióból. További 16 személy kerül majd bíróság elé, köztük több politikai vezető és közintézmények élén álló hivatalnokok is; a per 2015 közepén várható. José Castro elhárította az ügyészség azon javaslatát, hogy magánvád és ügyészségi kereset hiányában eltekintsen a hercegnő büntetőjogi felelősségének firtatásától. Ez lett volna az utolsó, az ügyészség által dobott mentőöv, az ún. Botín-doktrína, a néhány hónappal ezelőtt elhalálozott Emilio Botín, korának egyik legnagyobb hatalmú spanyol bankára nevéből, akit ezen az alapon mentett meg egykor a Legfelsőbb Bíróság, többek között az állásából való felfüggesztéstől.

Egy bankár halálára

Szeptember 10-én elhunyt az itthon leginkább Forma-1-es szponzori tevékenységéről ismert Emilio Botín, több generációs bankárfamília sarja, az eurózóna egyik legnagyobb bankcsoportjának elnöke. A Banco Santander 79 éves vezére Spanyolország talán legbefolyásosabb férfija volt, és ha valakinek ez eddig nem tűnt volna fel, akkor a szeptember 11-i újságokat lapozgatva nem maradt volna kétsége.

Bár Krisztina sorsa még hozhat váratlan fordulatokat, de a mai napon sokan érezhetik úgy a spanyol igazságszolgáltatásban, hogy fontos győzelem született. Illetve abban a vitában is lényeges tapasztalattal gazdagodtunk, amely az ország határain túlmutatva, arról szólna, hogy az állam legfelsőbb pozícióit betöltők büntetőjogi felelősségre vonása használhat-e, vagy épp ellenkezőleg, kártékony lehet az intézmények megítélése szempontjából.

Dobsi Viktória