Egyéb

Nicolas Sarkozy őrizetben

Az V. Köztársaság történetében példátlan esemény, Nicolas Sarkozy volt köztársasági elnök ma reggeli őrizetbe vétele és kihallgatása azon ritka pillanatok egyike, amikor az igazságszolgáltatás a politikai elit legmagasabb polcain állókat is eléri, méghozzá a népfelségen alapuló hatalmukkal való visszaélés miatt.

A helyzet korántsem magától értetődő, még egy olyan, mélyen gyökerező demokratikus hagyományokkal bíró országban sem, mint Franciaország, ahol az elnöki pozíció privilégiumai és kompetenciái már-már egy monarchikus rendszerre emlékeztetnek. Bár a sajtóbeszámolókban máris megjelent a gyanú, hogy az eljárás esetleg Sarkozy politikai visszatérésének megakadályozására szolgál, inkább arról van szó, hogy számos afférjának kezelése közben ő és ügyvédje elcsúsztak egy banánhéjon, és a bíráknak nem volt más választása, mint az elnök direkt felelősségre vonása.

Maga a banánhéj Sarkozy gyanúval terhelt ügyeinek kereszteződésében hevert, márciusi összefoglalónkban így próbáltuk elmagyarázni:

Sarkozy lehallgatásának oka (előbb a saját, majd a gyanakvó ex-elnök által álnéven vásárolt újabb mobilon) valójában a politikust érintő 3 jogi dosszié metszetében található. A lehallgatást elrendelő bírák Moammar Kadhafi volt líbiai államfő esetleges illegális kampányfinanszírozása miatt nyomoznak 2013 tavaszától. A bírák nemcsak Sarkót, hanem a líbiai kapcsolatokban egykor érintett két volt belügyminiszterét is telefonos megfigyelés alá helyezik, és az így rögzített anyag alapján tűnik fel nekik, hogy hőseink meglepően jól értesültek más, folyamatban lévő ügyekben. (A Bettencourt-afférban lefoglalt Sarkozy-határidőnaplók kulcsfontosságúak lehetnek a Tapie-ügyben is, épp ezért az ügyvédek a lefoglalás jogszerűségét próbálják támadni – ezekről, és az elnök további gondjairól itt írtunk részletesen.) 2013 decemberében szintén a Le Monde jóvoltából derült ki, hogy egy magasrangú rendőrtiszt tájékoztatta a Sarkozy-klánt; a hivatalnok új feladatokat kap, Sarko pedig hamarosan új mobilt vásárol.

Idén februárra azonban további hangfelvételek alapján a bírák más kollégákat vonnak be az ügybe, ezúttal a frissen alapított pénzügyi ügyészség bírái indítanak nyomozást, befolyással való üzérkedés és nyomozati titokkal való visszaélés okán. A gyanú szerint Sarkozy ügyvédjét rendszeresen tájékoztatta volna egy, a Semmítőszéknél státuszban lévő jogász, méghozzá egy monacói jogtanácsosi állásért cserébe.

Azaz, hogy egyik párttársát, Georges Fenech egykori bírát idézzük: „a procedúra normális menetéről van szó”, a „bírák kénytelenek mindenkit kihallgatni”. „Eljött a pillanat, hogy felfakasszuk a fekélyt” – fogalmaz Fenech, aki bízik a pozitív végkifejletben, előfordulhat ugyanis, hogy a kihallgatás mentesíti a gyanú alól Sarkozyt.

Addig is azonban, Eva Joly uniós képviselő és több korrupciós ügyben nemzetközi hírnevet szerzett ex-vizsgálóbíró mai tweetjét kiforgatva kissé: rövid időre kielégülhet a franciák azon szükséglete, hogy tudják, az igazságszolgáltatás mindenkivel egyformán bánik.

Európaiak milliói hiába várnak ezekre a pillanatokra.

Dobsi Viktória

Az ügyek hátteréről és a francia konzervatívokat emésztő gondokról itt olvashat részletesebben:

Tolvaj pártelnök, kém az Elysée palotában, lehallgatott ex-államfő Franciaországban

Frissítés:

15 órás őrizetbe vétele után szerda hajnalban hivatalos eljárás indult Nicolas Sarkozy ellen aktív korrupció, befolyással való üzérkedés, valamint nyomozási titok megsértése miatt. Az aktív korrupció a Le Monde szakértői szerint maximum 10 év börtönnel sújtható. Szintén eljárás indult a volt elnök ügyvédje és a Semmitőszéknél hivatalban lévő Gilbert Azibert ellen, akit Sarkozy lehallgatott telefonbeszélgetéseiben „barátunk”-nak nevezett a francia napilap szerint.    

Illusztráció: libération.fr

 

Megosztás